S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

RAINER PÁL: „Ülj le, te krumplicsősz!" Laczkó Dezső életéről, Trencséntől Veszprémig

RAINER PÁL „ÜLJ LE, TE KRUMPLICSŐSZ!" LACZKÓ DEZSŐ ÉLETÉRŐL, TRENCSÉNTŐL VESZPRÉMIG A Magyarországon a XVII. század derekától meghonosodó piarista tanító rend (magyarosan kegyesrend) iskolái alapos tárgyi tudású, vallásukat gyakorló és hazafias érzelmű diákokat neveltek és nevelnek napjainkban is. Piarista szerzetes-tanár volt (1877-ben Vácott lépett be a rendbe) az 1860. július 22.-én Trencsénben, Laczkó Ish'án szabó (f 1877 előtt) és Pulmann Mária (f Kismarton, Sopron m. 1906) házasságából született Laczkó Dezső (eredetileg Ágoston) is. Teológiai tanulmányait Nyitrán (1-2. ábra) végezte (1880-1881), tanári képzését a Budapesti Tudományegyetemen nyerte (1882-1886). Felszentelése 1885-ben történt meg. Földrajz és természetrajz szakos tanárként tanított rendjének iskoláiban, 1884: Privigyén (Nyitra m.), 1885-1886: Debrecenben, majd 1887-1888: Kecskeméten. Leginkább a geológia és a peleontológia érdekelte. Már ekkoriban publikált kisebb írásokat iskoláinak értesítőiben, illetve a helyi sajtóban. 1888-ban, 28 évesen került Veszprémbe, ahol 1711-ben telepedtek meg a piaristák. (3-4. ábra) Életének hátralévő nagyobbik felét, 44 esztendőt azután itt töltötte el. Bár rendjének vezetése idővel többször is felajánlotta neki, hogy áthelyezik Budapestre, ezt a lehetőséget mindannyiszor köszönettel elhárította. Megszerette és megismerte ezt a dunántúli várost, és a város is elfogadta és befogadta őt, nem kívánkozott el innét. A fiatal tanár komoly tudományos felkészültségével és kutatásaival, szeretetreméltó, szerény egyéniségével hamarosan általános elismertséget, megbecsülést és népszerűséget szerzett magának. Ez volt az oka annak, hogy Lóczy Lajos földrajztudós, budapesti egyetemi tanár az 1890es évek derekán felkérte, vegyen részt az általa szervezett és irányított Balaton- és Bakony kutatásban. Lóczy nagyarányú, évekig tartó vállalkozása számos - mintegy hatvan - hazai és külföldi szakember munkáját fogta össze, s abból szép tudományos eredmények születtek. (5. ábra) ,,Akik igazságra oktatnak sokakat tündöklenifognak mint a csillagok örökön örökké." (Dániel 12.3.) A Veszprém-Jeruzsálem hegyi kőbányában (Templom utca 757.) talált rá 1902-ben Laczkó a felső triász korú kavicsfogú álteknős (plachocelys placodonta) maradványaira. Ez volt talán legjelentősebb paleontológiái felfedezése. A nagy jelentőségű leletet - Lóczy közvetítésével - Otto Jaeckel német specialista preparálta. A ritka őskövületet a németek jó pénzért, 5000 márkáért meg akarták vásárolni. Laczkó azonban elutasítva vételi kérelmüket, ingyen a Magyar Földtani Intézetnek ajándékozta, ahol azt azóta is őrzik. Tudományos munkája elismeréseként több kihalt állatfajt vele kapcsolatban neveztek el. Ezek a következők: Anolcites Laczkoi, Avicnla Laczkoi, Dinarites Laczkoi, Hybodus Laczkoi, Kokonella Laczkoi, Megalodus Laczkoi, Pseudomonotis Laczkoi, Trachyceras Laczkoi és Pecten (Chlamys) Desiderii. Ugyancsak Lóczy javaslatára és felkérésére vehetett részt Laczkó 1902 nyarán Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában, geológus és paleontológus szakértőként. Az utazás Budapest, Temesvár, Orsova, Bukarest, Braila (vonattal), Odessza, Batumi (hajóval), Tiflisz (Tbiliszi), a Kaukázus átszelése D-É-i irányban, a Kazbek-gleccser érintésével, Terek folyó völgye, Vladikavkáz (Ordzsonokidze), Petrovszk, K-i Kaukázus, Kaszpi-tenger partja, Ny-i Kaukázus útvonalon történt. Laczkó megfigyeléseiről, élményeiről naplót vezetett. Természettudományos megfigyelései mellett feljegyzett és lerajzolt minden általa fontosnak és érdekesnek tartott dolgot. Munkáját időhiány miatt, többnyire útközben, gyakran közel 4000 méter magasságban, erős fizikai igénybevétel mellett végezte. Ekkor lovagolt például először életében. (6-7. ábra) Ilyen előzmények után került a veszprémi piarista főgimnázium akkorra már közismert tanára az 1903-ban megalakult Veszprémvármegyei Múzeum élére. Laczkó nem törekedett erre a posztra. 7