S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

GOPCSA KATALIN: Laczkó Dezső és Veszprém megye képzőművészeinek kapcsolata

Nagy Sándort, Dukai Takács Jenőt és Csikász Imrét, mint kisiskolásokat, együtt szerepelteti, - mászatja ,- Veszprémben, a diákok kedvenc kiránduló hegyén, a Benedek-hegy kopár, zuzmós-mohás oldalán. Nagy Sándor 1932-es, az emléktábla avatásakor elmondott emlékbeszédéből és Csikász Imre leveleiből tudjuk, hogy bármilyen romantikus is, ez nem így történt, nem Veszprémben, hanem Rómában ismerkedtek meg. Görögországból jövet Nagy Sándor Körösfői Kriesch Aladárral meglátogatta a szobrászt a Via Margutta művésznegyedében lévő műtermében, ahol Csikász fiatal lányt ábrázoló aktján dolgozott. Egyik utolsó levelét is tanárának, pártfogójának írta: „Kedves Dezső bátyám! Mióta visszajöttem, beteg vagyok, a Park-szanatóriumban fekszem, mel/hártya-és tüdőgyulladásban, s így nem tudtam idejében megköszönni szíves vendéglátásukat, most pedig egyúttal nagyon boldog újévet kívánok Dezső bátyámnak, és kérem, átadni jókívánataimat a tanár uraknak is. Isten vele, Dezső bátyám! Csikász Imre. " A leveleket, dokumentumokat, fényképeket „Dezső bátyja" Laczkó Dezső gondosan összegyűjtötte, és ő szorgalmazta, hogy a barát, a „kenyeres pajtás" megírja az életrajzot is. Neki köszönhetően kerültek megőrzésre a múzeumba Csikász munkái (12. ábra), és ezért kerülhetett sor a Csikász emlékszoba megnyitására is. (13-14. ábra) „Életműve néhány szobor — melyek jó részét csak fényképről ismerjük - és ezek közül is csak 3-4 az említésre méltó. Ezek azonban a korszak magyar szobrászaténak fontos művei közé tartoznak" - méltatta Csikászt Nagy> Ildikó. (15-16. ábra) Csikász Imrének, a város szülöttének a múzeumigazgató - volt tanára irányításával ápolták emlékét, ezért is volt nagyon személyes minden megemlékezés. Veszprém ekkor, a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején még igazi vidéki kisváros volt a maga tizenegy-néhány ezres lakosával. Még rendelkezett azzal a Hamvas által megfogalmazott „poliszi" sajátossággal, miszerint az a valóban emberléptékű város, ahol az ott élő emberek ismerik egymást, és ott még a fília is jelen van. Ennek a kisvárosnak sok kiváló szülötte volt, és a város identitását erősítette, hogy tehetséges fiai vannak. Laczkó Dezső mint múzeumigazgató és gyűjtemények megalapozója fontosnak tartotta képek által is erősíteni ezt a kialakulóban lévő városidentitást: a múzeumi gyűjteménybe ekkor kerültek legnagyobb számmal a városról készített sokszorosított metszetek, városképek. 1931-ben jelent meg „Veszprém az irodalomban és a művészetben" címmel Sziklay Jánosnak, az író-újságíró-művelődéstörténésznek jelentős könyve, melyben külön fejezetet szentel a városhoz kötődő művészeknek, külön megemlítve az 1930-as múzeumi kiállítást, melyen a felsorolt névsor is bizonyítja azt, hogy a múzeum egyrészt képviselte a legkiválóbb művésze-ket, akik Veszprémhez köthetők, másrészt figyelemmel volt az itt élő, adott esetben nem jelentős „kismesterek" alkotó tevékenysége iránt is: ez jelentett az érdeklődést is a múzeum tevékenysége iránt. Ha megfigyeljük a névsort, az összetétel valóban heterogén. A kiválasztás szempontja (részben) a regionális kötődés, a neves művészek mellett a helyi rajztanárok, építészek, műkedvelők is jelen vannak. Ma a legmodernebb szemléletű képzőművészeti tárlatokon találkozunk olykor kísérletképpen - ezzel az „életszerű" (anti) -rendező elvvel: a művek egymás mellé helyezésénél a művek önmagukért beszélnek és így hatnak a nézőre. A kiállító művészek névsora: Borsos József, Breyer József, Bucher Ferenc, Csikász Imre, Csiszár Gyula, Knoss Imre, Koner Ida, Kosztolányi Kahn Gyula, Ligeti Antal, Magyar Mannheimer Gyula, if. Markó Károly, Mészöly Géza, Munkácsy Mihály, Nagy Sándor, Pápav Viktor, Vizer Mihály, Zombory Lajos. Több olyan, jórészt ebben az időben múzeumba került művész alkotása is szerepel a múzeumi gyűjteményben, akiknek tevékenysége, megyében fellelhető munkái felkutatásra, feldolgozásra várnak, mint például a vörösberényi származású Szoldatits Ferenc (Vörösberény, 1820-Róma, 1916), Vastagh György (1834-1922), Herz Dávid (Adony, 1844 - Budapest, 1931). Ez utóbbi nemcsak arckép és oltárképfestéssel foglalkozott, 1885-tól kezdve szerepelt országos tárlatokon is és évekig a pápai színház díszletfestője is volt. Két vonalat kell még kiemelni a múzeum művészethez való kötödéséből Laczkó Dezső csaknem félévszázados tevékenységével kapcsolatban. Az egyik: a múzeum építtetése. Az építészeti bizottsággal összhangban, Ováry Ferenc javaslatára azt a Medgyaszayt bízták meg a tervezéssel, akivel kapcsolatban már Veszprémnek jó benyomásai voltak, és akinek színházát, mely egy év alatt épült meg, a város befogadta, megszerette. A veszprémi színház korszerű, vasbeton szerkezeti megoldások mellett a népi-nemzeti formakincs összművészeti alkalmazásával is beírta nevét a modern magyar építészet történetébe. A múzeum építése már nem ilyen sikertörténet, de ebben az anyagi okok mellett az I. világ67