S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

KUBASSEK JÁNOS: Déchy Mór (1851-1917) a Kaukázus feltárója, a Magyar Földrajzi Társaság alapító tagja

A pályafutás fontosabb mérföldkövei Déchy Mór személyéről, életútjáról sokáig igen keveset beszéltek. Ki volt ez a nem mindennapi adottságokkal megáldott kutató? Déchy Mór Budapesten született. Középiskoláit Temesváron és Budapesten végezte, majd jogot hallgatott a budapesti és a bécsi egyetemeken. Egyetemistaként vett részt Hunfalvy János földrajzi és Szabó József geológiai előadásain, melyek fogékony érdeklődését a természettudományok felé fordították. Több hegymászó utat tett az Alpesekben, s ezek az utak örökre eljegyezték a magashegy-ségek lenyűgöző birodalmával. Hunfalvy János révén, 1872-ben mindössze 21 évesen már ott volt a Magyar Földrajzi Társaság megalapításánál, s egész életében önzetlenül segítette a társaság célkitűzéseit. Kezdetben a Magas-Tátra sziklavilágát járta, majd Erdély havasaival és a Dinári Alpokkal, a Pireneusokkal és Norvégia északi tájaival, illetve a Spitzbergákkal ismerkedett. A Himalája keleti vonulatai között Andreas Maurer hegyi vezetővel, 1878-ban hosszú utat tett azzal a célkitűzéssel, hogy Szikkimben átkel a Himalája fő láncolatának déli oldalán és megpróbál eljutni a rejtelmes Tibetbe. A sors azonban közbe szólt. Maláriás fertőzést kapott, súlyos lázrohamok gyötörték, így le kellett mondania tervéről. Dardzsilingben lerótta kegyeletét Körösi Csorna Sándor sírjánál. Szenvedései sem vették el kedvét attól, hogy egész életét a magas-hegységek kutatásának szentelje. Első Kaukázusba tett útja 1884-ben olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, minden energiáját e vidék feltárására fordítja. Előtte Douglas W. Freshfield járt a hegységben, melynek legmagasabb csúcsát, az Elbruszt sikerült meghódítania. Mások is jártak - sokan és köztük igen neves tudósok - e vidékeken és folytattak különféle tudományos vizsgálatokat, de a hegyvilág természeti akadályai és a harcias lakosság gyakran fenyegető, ellenséges viselkedése miatt a XIX. század végére is bőven maradt még felfedezni, leírni való. Déchy első kaukázusi útjára, 1884-ben két svájci hegyi vezető, Alexander Burgener és Peter Ruppen kísérték el. Megszerezték a hivatalos orosz hatóságok támogatását, DondukovKorszakov kaukázusi főkormányzó ajánlólevelét. A jól felszerelt kis karaván a Bakszán völgyön keresztül közelítette meg az Elbruszt. Déchy bátorságára jellemző, hogy részletes, megbízható térképek, magassági adatok ismerete nélkül már az első alkalommal vállalkozott a hegycsúcs megmászására. A Kaukázus első pontos, 1 : 400 000 méretarányú topográfiai térképét később ő készítette el. Ebben az időben még fényképek sem voltak a Kaukázusról, így sok bizonytalansági tényezővel kellett számolnia a messziről ér-kezett utazónak. Az Elbrusz fő csúcsán Mollei Tirbolasz helybéli vadász segítségével sikerült feljutniuk az Elbrusz 5629 méter magas főcsúcsára. Déchy így ír ezekről az emlékezetes pillanatokról: „ Ezeken a magaslatokon, ezekben a jeges régiókban csak egyetlen egyszer jártak emberek. Azóta évek multak el, s mikor a Kaukázus felé vettem utamat, ennek a csúcsnak meghódítása volt a legforróbb vágyam. Most íme, elértem célomat. Péter kibontotta a magunkkal hozott kis háromszínű lobogót, s rúdra erősítve, amelyet hosszú ágból metszett, s fáradhatatlanul cipelt fel magával, kitűztem az Elbrusz csúcs havába. Hazám színeit ott lobogtatta a szél a Kaukázus legmagasabb ormán. " A visszatérés sem volt veszélytelen. Nagyon sok hegyi baleset nem a csúcsok meghódításakor, hanem leereszkedéskor következik be, amikor már fáradtabb a vándor, csökken a figyelme, s azt hiszi, hogy túl van már a megpróbáltatások nehezén. Az időjárás kiszámíthatatlanságát, a rossz látási viszonyokat nehezebb leküzdeni, mint megtalálni az utat a jégszakadékok között. Déchy így írt a leereszkedésről: ,, Egy nagy lejtőről, amelynek a megfagyott firnjén már felfelé is sok lépcsőt kellett vágnunk, úgy lesöpört a vihar minden kis homokszemet, hogy csillogó, tiikörsimaságú jég keletkezett. Egyetlen egy lépést nem lehetett tenni rajta anélkül, hogy lépcsőket ne vágjunk bele. És négy teljes órán át véstük a lépcsőket a jégbe, hold és csillag\nlág nélküli sötét éjszakában, kitéve szélnek, fagynak, négyezer méternél nagyobb magasságban. A dühöngő szélvész szemünk közé vágta a jégszilánkokat, amelyek tompa ütődéssel koppantak meg odalent a sötétlő mélységben. A sötétben csak lábunkkal tapogatózva tudtuk a legközelebbi fokot elérni. Egyetlen ballépés feltétlenül vészhozó lett volna." A következő esztendőben a hazai tudományos körök ösztönzésére Déchy bővítette a programját és ismét a Kaukázust járta Lojka Hugó botanikus társaságában. Egy évvel később, 1886-ban 141