S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

KOLTAI ANDRÁS: A piarista rend háromszáz éve Veszprémben - tizenkét tételben

tére. Ez utóbbi szögletes tornyával és arányaival akár a veszprémi templom édestestvére lehetne, sőt talán az is. 8. Gimnáziumi bizottság A XIX. század közepére a régi latin iskolarendszer megérett a változásra. 1844-ben a király által szentesített törvény vezette be a magyar tanítási nyelvet (egyes nemzetiségi többségű városok kivételével), de az osztály-rendszer érintetlenül hagyásával. Eötvös József közoktatási miniszter 1848-ban hat- helyett nyolcosztályos (a filozófiai tanfolyamot is integráló) gimnázium, szaktanári rendszer és érettségi vizsgálat bevezetését tervezte, azonban tervei a szabadságharc miatt még Pest-Budán sem valósulhattak meg. Ezeket az újításokat csak az abszolutista kormányzat vezette be 1849 végén, amikor elrendelte az osztrák gimnáziumok tanrendjének (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Österreich) alkalmazását. Az új rendszert 1850 őszétől vezették be az iskolák. A piarista iskolák közül azonban csak hétben voltak meg a föltételek ahhoz, hogy nyolcosztályos, érettségit adó főgimnáziummá alakuljanak, tizenkettőből - köztük a veszprémiből is - négyosztályos algimnázium lett, tízben pedig megszűnt a tanítás. Az algimnáziumok főgimnáziumokká fejlesztése sok városban helyi mozgalommá vált. Veszprémben is „gymnasiumi bizottság" alakult, amely 1868-ban gyűjtést indított a cél érdekében. A lelkesedésre jellemző, hogy egy helyi polgárokból álló kártyatársaság például elhatározta, hogy nagy tétben játszanak és bárki is nyer, az összeg a gimnáziumé lesz. így Ranolder János püspök, a székeskáptalan és a polgárok adományaiból még abban az évben elindulhatott az V., majd a következő évben a VI. osztály. Hasonló gyűjtés előzte meg 1884-ben a VII., illetve 1885ben a VIII. osztály megindítását is. A fejlesztéssel a gimnázium jogi helyzete is megváltozott: az alsó négy osztály fönntartója a rend maradt, a felső négy osztályé pedig a veszprémi római katolikus egyházközség lett, amely a gimnáziumi alapot kezelte. A tanárok fizetésén túl ebből az alapból hozták rendbe és bővítették a gimnázium épületét 1868-ban, 1884-ben és 1893-ban. (8. ábra) Az első világháború után, 1922-től már a püspökség, a káptalan, a város, a vármegye és a ta-nulmányi alap is hozzájárult a gimnázium fönntartáshoz, majd hosszú tárgyalások után 1926-ban a gimnáziumi bizottság föloszlatta magát, és az iskola fönntartását ismét a piarista rend vette át. 9. „Méhes" Miután az oktatás a XVIII. században Mária Terézia és IL József reformjai nyomán állami üggyé vált, megváltozott a piarista tanárok helyzete. Koldulásból élő szegény tanító szerzetesekből állami fizetést húzó professzorokká váltak. Ez ugyan tanári és tudósi elhivatottságukat nem csökkentette, de életmódjuk lassan-lassan megváltozott. Az újabb nemzedékek már jövedelmüknek megfelelő társadalmi életet éltek, amelynek helyszíne nem csak a rendház volt, hanem vendéglők, társaskörök és színházak is. „Meglehetősen nagystílű társadalmi életet éltem, sokat jártam ... kávéházba, de társaságom kanonokok és teológiai tanárok voltak, mert akkor ez - úgy éreztük - nem volt idegen az egyháziak életstílusától" - emlékezett vissza Kisparti János az 1910-es években fiatal tanárként Vácott töltött éveire, és hasonló volt a helyzet Veszprémben is. Volt például a városban egy olyan baráti kör, amelynek tehetős tagjai a XIX. és XX. század fordulóján méretes kertet vásároltak a Séd partján, hozzátartozó épülettel és italmérési engedéllyel. Ide, a Méhesbe csak a kör tagjai és az általuk meghívott vendégek mehettek. A Méhesbe járók befolyásos személyiségek voltak, így a város és a megye életének kérdései ott dőltek el, jófajta somlai borok poharazása közben. Az italmérés egyik fő szabálya ugyanis az volt, hogy a Méhesben mindenféle bor lehetett, de somlainak mindig kellett lennie. A Méhes baráti körének egyik emblematikus tagja, sőt két ízben elnöke is volt Zsigmond János (1865-1936) piarista, akiről számos anekdota kerengett a városban. Ezek egy része éppen a Méhes fontosságáról vallott hitvallását tükrözte. Egy fiatalabb, Veszprémbe helyezett rendtársától például azt tudakolta, hogy volt-e már a Méhesben, mire az bevallotta, hogy még nem. „Ejnye Öcsém-uram! Hogy lehet ilyen ökörmódon élni? " - válaszolta János bácsi. Egy másik rendtársának aposztáziáját (kilépését a piarista rendből és az egyházból) pedig így kommentálta: „Nem csoda, sohasem járt rendes társaságba!" (tudniillik a Méhesbe). Zsigmond János közéleti szereplésének egyik csúcspontját az 1905-ös országgyűlési választások jelentették, amikor - akkori szokás szerint 111