S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

RAINER PÁL: „Ülj le, te krumplicsősz!" Laczkó Dezső életéről, Trencséntől Veszprémig

csínyek atyja) volt. Persze néha előfordult az is, hogy meggyfa pipaszárral kellett valamely Gulyadombi stiklin ért nebulóját móresre tanítania. Negyedszázados veszprémi tanárkodást követően, 1912-1918 között a Veszprémi Piarista Főgimnázium igazgatója lett, s ugyanakkor házfőnöke a helyi piarista rendháznak. A világháború alatti években mindez rengeteg kellemetlenséggel társult. A gimnázium épületét többször és hosszabb időre is igénybe vette a katonaság, sorozó bizottság, legénységi körlet, lábadozó osztag elhelyezése vagy éppen katonai kórház céljára. A katonai igénybevétel bizony nem használt az épület és berendezése állagának, meg a tanár kollégák hangulatának sem. De a diákság fegyelmének, szellemi, erkölcsi magatartásának sem kedveztek a zaklatott és felfordult háborús évek. A piaristák becsületére vált, hogy mindezen nehézségek ellenére sikerült intézményükben a háború alatt is folyamatosan és többé-kevésbé zökkenőmentesen fenntartaniuk a tanítást. Bár Laczkó sokáig helytállt a csendre és nyugalomra vágyó természetétől idegen háborús évek forgatagában, 1918 őszén megfáradva lemondott az igazgatóságról, majd 1920-ban tanári állásából is nyugdíjba vonult. Iskolapadból kikerült tanítványainak lehetőleg igyekezett nyomon követni további sorsát, életpályáját. Számos katonának bevonult, a harctéren szolgáló volt diákjával levelezett az I. világháború alatt. Másoknak munkalehetőséget, elhelyezkedést szerzett, ami a vesztett világháború után, a gazdasági válság és a munkanélküliség nehéz éveiben komoly segítségnek számított. Megesett, hogy minden próbálkozása dacára sem tudott megfelelni egy állásügyben segítségét kérő egykori tanítványa kérésének. Laczkó komoly kudarcként érte meg az esetet, s nagyon bántotta, hogy igyekezete ellenére is képtelen volt eleget tenni egy olyan embertársa kérésének, akinek talán ő lehetett az utolsó reménysége. Nehézsorsú diákjait és más rászorulókat is esetenként anyagilag is segített. Mindezt csendben, szerényen, lehetőleg anonimitásba burkolózva tette. (10. ábra) Nyugdíjazását követően, élete utolsó éve-iben végre minden idejét, energiáját kedves múzeumának szentelhette. 1925. május 24.-én került sor a Medgyaszay István által tervezett, múzeum épület ünnepélyes felavatására, valamint a múzeum új kiállításának megnyitására, Horthy Miklós kormányzó, Rott Nándor megyéspüspök, Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter, Hóman Bálint, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint számos további állami, városi, megyei és egyházi méltóság jelenlétében. Laczkó Dezső ekkor címzetes tankerületi főigazgatói címet kapott, amellyel együtt járt a méltóságos úr megszólítás. (11. ábra) Modern muzeológusi szemléletét tanúsítja, hogy a régmúlt emlékei mellett, már törekedett saját kora anyagának gyűjtésére is (pl. I. világháború, forradalmak, román megszállás, stb.). Életútja és világlátása ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy a „szentistváni" Nagy-Magyarországért lelkesedő pap-tanár aligha vállalt közösséget a Károlyi Mihály-féle „őszirózsás" forradalommal, nem is beszélve Kun Béla és Szamuely Tibor vörös tanácsköztársaságáról, vagy az azt követő, átmenetileg Veszprém környékét is érintő román megszállásról. (12. ábra) Mégis, legyőzve egyéni ellenérzéseit, gyűjtötte és megőrizte ezen korszakok emlékeit is, mert belátta, hogy azok is fontos dokumentumai történelmünknek, jóllehet nem ezek állottak érdeklődésének homlokterében. Holott megtehette volna, hogy utasítja múzeumi altisztjét, rövid úton távolítsa el ezeket a „szemeteket" (plakátokat, aprónyomtatványokat) a múzeum épületéből. Csikász Imre későbbi szobrászművészt ugyan eltávolította a piarista gimnáziumból, de ugyanakkor, felismerve bontakozó tehetségét, ő egyengette művészi pályájának elindulását, és a későbbiekben is rendszeresen segítette anyagilag és baráti szóval is egykori tanítványát, sőt nemegyszer járt ki számára komoly anyagi támogatást a püspöktől. Csikász korai, tragikus halálát követően pedig, Ribó Zoltán pénzügyi tisztviselő, mükritikussal, Csikász jó barátjával megíratta a művész életrajzát, maga pedig igyekezett öszszegyűjteni alkotásait és azokból alig tízegynéhány esztendővel a művész halála után már állandó jellegű emlékszobát rendezett be a múzeumban. Bár mai észszel talán úgy gondolnánk, hogy egy papi ember viszolygott a Csikász által kedvelt akt szobroktól ás akt vázlatoktól, azokat ízléstelennek, erkölcstelennek, semmi esetre sem múzeumi kiállításba valónak vélhette, erről azonban szó sem volt. A szobrokban a szépséget, alkotójukban a tehetséget látta és becsülte. Ez sem volt általános magatartás akkoriban, sőt nagyon sokszor még évtizedekkel később sem. Amikor az állástalan Gerstner Ödön festőművész hozzá fordult munkáért és támogatásért, őt sem utasította el. A művésszel megfestette a megye több várromját, nevezetessé-gét. így a múzeum hozzájutott ezeknek szép akvarell képeihez, Gerstner pedig, legalább átmenetileg, tűrhető keresethez jutott. Rhé Gyula MAV-tiszt, jutási állomásfőnök személyében sikerrel találta meg a múzeumi mun9