Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon
termékhez milyen értékfogalom társul az adott közösségben a felhasználás során. Ennek fényében kap társadalmi szempontból is jelentőséget a településhálózat megfigyelt sajátossága. Elmondhatjuk, a lengyeli kultúrának a kőnyersanyag-forrásokhoz való viszonyában dominánsan kirajzolódik a birtokosi tudat. Ez különbözteti meg a vonaldíszes kerámia kultúra kőfelhasználásától, amely lényegében ugyanazokat a nyersanyagforrásokat használta, de a társadalom szervezettsége más jellegű, mondhatni alacsonyabb szintű volt. A lengyeli társadalom szervezettségére a legjobb példa a nagy munkaerőt és központi szervezést igénylő körárkok építése. Legalább ilyen fokú szervezettséget feltételez egy nyersanyagforrás környékének megszállása, a kitermelés és feldolgozás, főként azonban a terjesztés megszervezése. A nyersanyag- források a késő lengyeli korban a jelek szerint mindenütt az érdeklődés középpontjába kerültek, erre utal a krakkói jura tűzkőlelőhelyeken tapasztalt helyzet, a kezdeti műhelytevékenység (Kamienska-Kozlowski 1990. 55., Lech et al. 1984) után a Modlnica fázisban a telepeknek a tűzkő-előforduláshoz való közeledése (Kaczanowska 2006. 48.). Ugyanez a folyamat lehetett a háttere a lengyeli kultúra csoportjainak az Észak- Alföld felé való terjeszkedésének (Kalicz 1994) is. Megjegyzendő, hogy a szentgáli szituáció nem egyedülálló a késő lengyeli kultúra települési rendszerében. A Bakonyban további műhelycentrumot tudtunk azonosítani Biró Katalinnal és Wolf Ernővel: Zirc körzetében (Zirc-Királykút, Pénzesgyőr) az eplényi tűzkő kitermelését célozva (Regenye 2000, Biró-Regenye 2003. 61., 2007). A Magas-Bakonyban, 400 m tengerszint feletti magasságon, a neolitikumban szokatlan körülmények között éltek ezek a falvak, ráadásul a zirci településen nagy számban találtunk a felszínen eplényi eredetű tűzkő nyersanyagtömböket, egyértelművé téve a lelőhely funkcióját. A lengyeli kultúrának Kalicz Nándor által dokumentált északkeleti irányú terjeszkedése (Kalicz 1994) alapot ad arra a kijelentésre, hogy a kultúra egésze, nem csupán késői szakasza, igen látványosan törekedett a nyersanyagforrások kiaknázására. Itt a kőnyersanyag kitermelésének kontrollálása során a rézkor létrejöttéhez vezető történelmi folyamat régészetileg látványosan érzékelhető megnyilvánulásával van dolgunk, amely számos egyéb területen is megmutatkozott (a települési struktúrának leírt megváltozásában, az életmódban, temetkezési szokásokban). Azonos történeti folyamat részeseként hasonló intenzitású bányászati és műhelytevékenység tapasztalható más kultúrák, mint pl. a Trichterbecher kultúra esetében is. (Balcer 1995, Kopacz-Pelisiak 1992, Cizmárová- Rakovsky 1981). A késő lengyeli korban a kőkitermelés és -felhasználás sokkal nagyobb intenzitással folyt, mint korábban. Az intenzív bányászatnak pedig vannak következményei. A munkaszervezés, a kitermelés kontrollja, a nyersanyag elosztása csakis jól szervezett társadalomban képzelhető el. A kitermelt nyersanyaggal való kereskedelem elosztási centrumokat feltételez, az pedig hierarchikus települési hálózatot eredményez (Apel 2001. 328.). A Szentgál környéki településhálózat ilyen szituációt mutat: a műhelyzóna kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó kis falvainak közelében megtaláljuk a központi telepként értelmezhető, sűrűn beépített, nagy települést, Veszprémet (Regenye 2004,2007). Két szintű települési struktúra képe rajzolódik ki előttünk, mégpedig a társadalom hierarchizáltságának tükörképeként. A késő lengyeli települési hálózat tehát hierarchizált, célszerűen kiépített struktúrát mutat. A kőkitermelés és elosztás a társadalom nagyobb egységeinek együttműködését igényli, ez a tevékenység szervezettségről tanúskodik, méghozzá regionális szinten. Az így kialakult szilárd struktúra elégséges ok a társadalom nagyfokú stabilitása számára. Ebből a szemszögből nézve kapcsolatot találunk tehát a települési struktúra és a társadalmi struktúra, között. Ismét érdemes szóba hozni ezen a ponton a Kárpát-medence két fele között a rézkor létrejötte kapcsán megfigyelhető különbséget. Kr.e. 4500 körül jelentős társadalmi változás történt Közép- és Délkelet-Európa neo- litikumában. Különösen drámai változásoknak vagyunk tanúi a Kárpát-medence keleti felében. Megszűnik a teli települési forma, helyette kis falvak szórt települési formája jelenik meg. Megváltozik a temetkezés, a telepeken történt eltemetést felváltják a nagy különálló temetők. A Kárpát-medence nyugati felében ezzel szemben a neolitikus életmód változatlanul fennmaradt egészen a korai rézkor végéig. A középső rézkorban azonban már ugyanazt a települési modell-váltást tapasztaljuk, mint Kelet-Magyarországon (Virág 2003). Kr.e. 4100-4000 körül a lengyeli kultúra lengyelországi területén is bekövetkezett a nagy települési forma széttöredezése (Bogucki 2002. 381.). Nagy területen tapasztalható, nagyjából azonos időben történt hasonló irányú változás alapján kijelenthető, hogy a szórt települési hálózat létrejötte a rézkor egyik legjellegzetesebb vonása. 73
