Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)

3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon

meglehetősen homogénné válik a leletanyag. Megmutatkozik ez a Pleszów csoport délies jellegű kerámiaformáin (Kamienska-Kozlowski 1970. 105.), de a Lengyel III. korú Modlnica csoport festetlen, hatalmas bütykökkel díszített kerámiáján is. Lengyelország távolabbi területein ugyanazt látjuk, mint az osztrák-bajor határterületen, a kultúra erős kisugárzása lengyeli jellegű leletegyüttesek kialakulását eredményezi, például az Ocice csoportét Sziléziában, keletebbre pedig színezi még ezt a Kárpát-medence keleti felével való kapcsolat (Rzeszów csoport). A Szentgál környéki műhelyzóna vizsgálata szempontjából különösen érdekes a krakkói jura tűzkő kitermelése, hiszen a lengyeli kultúra területén e két nyersanyagforrás vonatkozásában került sor a települési háttér felderítésére. Az ottani bányák (S^spów, B^blo) intenzív kitermelése a szentgálihoz hasonló módon nyomot hagyott a települési szerkezetben. A bányák ugyanúgy ott is a mezőgazdaság számára kedvezőtlen területeken találhatóak, ezért a nagyobb lengyeli telepek (Iwanowice, Nowa Huta) 15-20 km távolságra települtek, a bányák közvetlen közelében csak a műhelyek vannak (Dzieduszycka-Machnikova-Lech 1976. 169., Lech 2008). A késő lengyeli időszakban ott is tanúi vagyunk annak a folyamatnak, hogy maga a település is a bánya közvetlen közelébe húzódott (Lech et al. 1984. 249., Kaczanowska 2006.48-49.). Szyce földrajzi helyzete, leletanyagának összetétele (kevés kerámiajelentősebb kőanyag) és kerámiája egyaránt igen közel áll a tűzköves-hegyi bánya közelségébe települt Szentgál-Füzi-kúthoz10.

A lengyeli kultúra déli határvidéke az utóbbi évek autópálya-feltárásai révén került a kutatás előterébe. Ezek azonban inkább a kultúra korai időszakát illetően hoztak új adatokat (Barna 2007, Kalicz et al. 2007). Szlovéniában szintén autópálya-ásatások révén váltak ismertté lengyeli lelőhelyek, Száva csoport néven szerepel az ottani leletanyag, mely számos ponton kötődik a nyugat-dunántúli leletekhez (Gustin 2005). Ez a leletkor kiterjeszti a lengyeli kultúra határát délre a Dráván túl egészen a Száváig. A lengyeli törzsterülettől távoli és egyedi a horvátországi Ozalj (Tezak-Gregl 1993, 2001) lelőhely, érdekessége, hogy a Danilo kultúrával való kapcsolatokra utaló leletek is kerültek elő (Tezak-Gregl 2001. 29.), ami az adriai partvidéket is bevonja a rézkori vívmányokat elterjesztő „nyugati út” (Bánffy 2002) kapcsolatrendszerébe.

A kutatás egyetért abban, hogy a késő lengyeli kerámia a Lengyel II. töretlen továbbfejlődése. Ezt tapasztaljuk Kaposvár-Gyertyános anyagában, és a Szentgál környéki műhelyzóna lelőhelyeinek anyagában is. Jellemző, hogy a későbbi fázis jellegzetességei felbukkannak már a megelőző fázisban, és fokozatosan válnak dominánssá (pl. peremtől induló fül, nagy bütykök), megteremtve ezzel a fokozatos átmenetet. Ezáltal Lengyel II b-hez szorosan csatlakozik Lengyel III., együtt alkotva a késői fázist.

A késő lengyeli időszak tagolásával Kalicz Nándor foglalkozott, elkülönített a késői időszakon belül egy a) és egy b) szakaszt (Kalicz 1991. 355.). Eszerint Veszprém, Tekenye tartozik III a-ba, Zalaszentbalázs, Nagykanizsa- Inkey-kápolna, részben Balatonmagyaród-Hídvégpuszta és Balatonmagyaród-Kápolnapuszta, a vasi lelőhelyek közül pl. Újperint, Kisunyom (Bánffy 2002. 46.) pedig III b-be. Utóbb a kronológiai különbséget inkább területi különbségnek értékeli a kutatás (Kalicz 2003).

A késői lengyeli időszakból főként Ausztria területéről áll rendelkezésre C'4 adat (Stadler 1995, Stadler-Ruttkay 2007). A Dunántúlról Zalaszentbalázsról ismert még adatsor (Hertelendi 1995. 105-107). Szentgál környékéről az agyagtalajnak az állatcsontot elpusztító hatása miatt csak Szentgál-Teleki-dűlőről van adat, állatcsont alapján, ez 4430-4340 BC. Egyetlen adatnak csekély az összehasonlító értéke, mégis alkalmat ad ismert egyéb adatokkal való összevetésre. A rokon vonásokat mutató Michelstetten adatai 4600-4380 cal BC közé teszik a lelőhely életét. Angela Cameiro pontosabbnak tartja a 4500-4360 közötti adatot (Cameiro 2003. 263.), Peter Stadler ezt nem fogadja el, a lelőhelyet a Ilb fázisba sorolja és ezzel leszűkíti a MOG Ilb fogalmát (Stadler-Ruttkay 2007. 130.). A Ha fázis e szerint 4550/4495^1405/4345 BC között élt, a Ilb pedig 4405/4345-4180/4050 BC között (Stadler- Ruttkay 2007. 130., 7. táblázat). Szentgál magányos adata jól beleillik ebbe a keretbe.

A dunántúli késő lengyeli kerámia időrendi helyzetének ismeretéhez elengedhetetlen a Tisza-vidékkel való párhuzamosítás. A magyar kutatás általában egyetértett abban, hogy a Lengyel III. egyidős a tiszapolgári kultúrával (Raczky 1974. 207., Kalicz 1991. 350., Kalicz 1994. 270., Bánffy 1995a. 180.). A Lengyel Ill-hoz szorosan csatlakozó II b tehát megelőzi azt, így egykorúnak kell lennie a proto-tiszapolgári horizonttal. A kerámia szintjén ugyanazt a tendenciát figyelhetjük meg mindkét kultúrában: mind a Lengyel II b-ben mind a proto-tiszapolgári fázisban a festés fokozatos csökkenését és bizonyos, a későbbi időszakban dominánssá váló motívumoknak a felbukkanását (Kalicz-Raczky 1984. 133.). Szlovákiában ugyanez az időszak a Topolcany-Szob-horizont, melyet a kelet-szlovákiai leletek alapján a proto-tiszapolgári horizonttal párhuzamosítanak (Siska 1968. 156-157.,

10 A lelőhely és a leletanyag megtekintését Jacek Lech tette lehetővé, amiért köszönet illeti.

53