Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon
3. A KÉSŐ LENGYEL! KULTÚRA A DUNÁNTÚLON 3.1. A késő lengyeli kultúra területi és időbeli határai A lengyeli kultúra késői szakaszának legelső feltárt lelőhelye a Dunántúlon Veszprém-Felszabadulás u. (ma Jutási u. ), a vizsgált lelőhelycsoporthoz igen közel, mintegy 15 km-re fekszik. Raczky Pál feldolgozásában további lelőhelyeket említ ebből a korszakból: Veszprém-Nyúlkertek, Veszprémpinkóc, Keszthely-Zrínyi u. és Sárkeresztes- Pékmalomdomb (Raczky 1974). Veszprém megyéből a Szentgál környéki lelőhelyeken kívül ide sorolhat]' uk még a Zirc körüli műhelycentrum két települését: a Zirc-Király-patak mellettit és Pénzesgyőr-Halastóárki-dűlőt (Regenye 2000). Jelentős lelőhelyei a korszaknak Zala megyéből Tekenye (Simon 1987), Zalaszentbalázs Szőlőhegyi-mező (Bánffy 1995a, Bondár 1995), Nagykanizsa-Inkey-kápolna (Kalicz 1991, 2003, Horváth-Kalicz 2006), Balatonmagyaród- Hídvégpuszta (Bánffy 1996) és Balatonmagyaród-Kápolnapuszta (Barna 2001), Vörs-Máriaasszonysziget (Kalicz et al. 2002), továbbá Győr-Szabadrétdomb, Mosonszentkilós-Pálmajor, a Győr környéki autópálya-ásatásokon feltárt lelőhelyek (Figler 1994,1997, Virág-Figler 2007). A Vas megyei fiatalabb lengyeli lelőhelyeket Károlyi Mária foglalta össze (1992), csatlakozik hozzájuk Szombathely-Metro áruház (Hon-Farkas 2001). A Délkelet-Dunántúl ebben az időszakban kevéssé ismert, Zalai-Gaál István csupán egy lelőhelyet említ Somogy megyéből: Ságvár-Ali-rét (Zalai-Gaál 1979-80. 26.), Tolna és Baranya területéről késői lengyeli települést nem említ (Zalai-Gaál 1992. 83.), a legkésőbbi leletanyagnak Pári 6. sírja számít (Zalai-Gaál 1999). Nem került elő újabb késő lengyeli lelőhely az M7 autópálya Somogy megyei szakaszán sem (Belényesy et al. 2007). Végül a magyarországi lengyeli kultúra északkeleti elterjedési területéről ismert késői lelőhelyek: Eszter- gom-Szentgyörgymező (Kövecses Varga 2004), Csesztve-Stalák (Dobosi-Tárnoki 1987) és Verseg-Kertekalja (Csongrádiné Balogh 1991), továbbá Csestve-Nagypart, Patvarc, Vizslás-Újlak, Szécsény-Kavicsbánya, Salgó- taiján-Ipari Park II. (Bácsmegi 2005. 243.). Mindez azt mutatja, hogy Baranya és Tolna kivételével az egész magyarországi lengyeli területet behálózzák a késői időszak lelőhelyei, beleértve a Dunától keletre eső részt is, sőt előfordulnak települések ott is, ahol korábban nem volt élet. Példa erre az itt ismertetett településcsoport a Dunántúl közepén, de hasonló helyzetben van a Zirc környéki műhelycentrum is (Regenye 2000, Biró-Regenye 2003, 2007). A lengyeli kultúra végső időszakát expanzív jeliegűként jellemzi a kutatás (Raczky 1974. 209., Kalicz 2001. 8.). Ez az expanzív jelleg megmutatkozik az elterjedési terület határainak kiterjesztésében, hiszen a késő lengyeli korszak idején éri el legnagyobb kiterjedését a kultúra, befolyással bírt olyan szomszédos területekre is, ahol a klasszikus fázisban nem volt lengyeli lelőhely (18. kép) és megmutatkozik az expanzív jelleg a belső, korábban lakatlan területek megszállásában. Az expanzív jelleg nem feltétlenül új területek meghódítását jelenti, hanem a kulturális befolyás növelését nagy területre kiterjedően. Ez akkor következhet be, ha a kapcsolatok nem teljesen egyenrangúak. Juraj Pavúk a kultúra terjeszkedésében sajátos szakaszosságot érzékelt, a kolonizációs hullámok eszerint egybeesnek a kerámia változása alapján történt periodizációval (Pavúk 2007. 21., Abb. 6.). A Dunántúl a késő lengyeli kultúra elterjedési területének csak egy részét jelenti, a környező országokban a kultúrának helyi színezetű csoportjait találjuk. A legszorosabban Délnyugat-Szlovákia kötődik a Dunántúlhoz, a terület késő lengyeli kultúrája hosszú ideig Nitra—Brodzany csoport néven ismert. Juraj Pavúk később a csoportot kettéosztotta, leválasztotta róla a legkésőbbi szakaszt, és az így maradt leletanyagot kiegészítve a Moravany átmeneti fázissal, Brodzany csoportnak nevezte (Pavúk 2000). A Brodzany csoport anyaga sok tekintetben hasonló a dunántúli késő lengyeli lelőhelyek anyagához, de nem teljesen azonos azzal. Ausztriában a MOG II b fázisa felel meg a késő lengyeli időszaknak, az alsó-ausztriai lelőhelyek Wolfsbach csoport néven szerepeltek a legutóbbi időkig (Ruttkay 1995). Néhány (11) lelőhelyről van szó (Ruttkay 1995. 19. térkép). A MOG késői időszakának átértékelése miatt ez a szám 4-re csökkent (Stadler-Ruttkay 2007. 142-143.). 51
