K. Palágyi Sylvia: Veszprém megye római kori kőfaragványainak gyűjteménye. Baláca, római kori villagazdaság (Veszprém, 2004)

A Balaton-felvidék és a Bakony-hegység tájegységét, a Sárrét és a Kisalföld egy részét magába foglaló Veszprém megyét a római korban is utak szelték át. A főútvonalak a Borostyánkőúttól, Pannonia provincia nyugati szélétől haladtak Aquincum, Alsó-Pannonia (Pannonia Inferior) fővárosa felé. A Savariából (Szombathely) Arrabonába (Győr) vezető út több kilométeren keresztül követhető a megye északnyugati szélén.

Ezeken az utakon vonultak a limeshez igyekvő katonai egységek és nyomukban, a katonaság és a civil lakosság igényeit, szükségleteit kielégíteni szándékozó, kereskedők. Az észak-itáliai kereskedőházak érdekszférája volt a Balaton-felvidék. A katonaság nyomairól, birtokszerzéseiről a sírkövek árulkodnak. Épületeiket, különösen a III-IV. században, Balaton-felvidéki vörös homokkövekkel tették színesebbé. A leveles és maszkos oszlopok a fedett folyosók, belső udvarok mellvédjein álltak.

A katonai táborok hiányának és a római kori városok szerény számának (Veszprém megye egyetlen római kori városa, Mogetiana a Somló-hegy környékén kereshető) tudható be a feliratos emlékanyag viszonylag kis mennyisége. A bennszülött lakosság ugyanis csak fokozatosan barátkozott meg a feliratállítás igényében is kifejeződő római szokásokkal. A II. század végétől általánosan tapasztalható fellendülést követhetjük nyomon a II—III. századi kőanyag, előző időszakhoz mért, viszonylagos gazdagságában.

Az oltárokat leggyakrabban Jupiternek, Junonak, Minervának, a római mitológia főisteneinek ajánlották, de a vidéki hétköznapok apró-cseprő ügyeiben szívesen fordultak Dianához, Silvanushoz, Liber Páterhez és Herculeshez.

Jupiternek Tüskevár tágabb határában templomot emeltek.

A Veszprém megyében talált sírkövek leggyakoribb formája az álló téglalap alakú sztélé, amelyen gyakoriak a girlandok, a kétfülű edényekből kifolyó indák, családok képmásai, tengeri szörnyek, vadász-, vagy csatajelenetek. (Vö. még Balatoni Múzeum, Keszthely és CSIR) A fekvő téglalap alakú sírköveken vagy csak az elhunytra és a sírkövet állíttatóra vonatkozó feliratot faragták ki, vagy, sokszor bennszülött viseletben, ábrázolták magát az elhunytat, ill. a rá emlékeztető mellképet.

Síroltárok álltak a balácai Likas-domb igényes építészeti megoldású sírdombjának faragott kőblokkokkal fedett lábazatán. Az oltárokhoz képest feltűnően kevés a balácai római kori nagybirtokközpont egyéb feliratainak, kőemlékeinek száma.

A szarkofágok III. században gazdagnak mondható dombormű vei a IV. századra eltűntek, egyedüli díszítményként a sarokakrotérionok egyszerűsödött változatai maradtak meg.

5