Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Városkép - Varga Éva: A „modernizáció” Kaposváron a városkép változásainak tükrében

A városiasodás Kaposváron - mint láttuk - viharos gyorsasággal ment végbe. De jellemző az is, amit 1902-ben Ady ír városunkról: „Olyan kellemetlen módon félváros. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e vagy nagyváros legyen."

25 Egy biztos azonban Ady szerint: Kaposvár az ország legporosabb városa. S ha száraz volt a nyár, s ha az építkezések és a „csatornázás miatt az utak felszaggattattak", az öntözések ellenére is elviselhetetlen volt a helyzet. A 20. század első évtizedének végén előrébb lépett a város az útburkolás és a közművesítés terén is. 1911-ben a város közterületburkolási szabályrendelete szólt az útkészíttetés jogától, kötelességétől a burkolatnemeken és járulékokon, fizetési feltételeken át az e témakörbe tartozó kérdésekről.

26 Arra törekedtek, hogy „a helyi viszonyok által igényelt legtöbb jó tulajdonsággal bíró burkolatnemek választassanak." Elsősorban az aszfaltot, „nagyobb emelkedéssel bíró utcákban pedig a kockakövet" tartották megfelelőnek. A tervek többsége azonban papíron maradt. Korszakunk végére, a statisztika szerint, Kaposvár 24 kilométernyi belterületi útjainak fele burkolattal 375