Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Struktúra és mobilitás - T. Mérey Klára: Eltérő polgári társadalmak a Dunántúlon a dualizmus korában (Nagyatád, Nagykanizsa, Pés)

biztosították midőn a ferences kolostor egyik szerzetese vállalta a latin nyelv tanítását azoknak, akik igényelték, akik magasabb tanulmányokat kívántak folytatni. A nagyközség akkori képéhez hozzátartozik, hogy 1870-től volt óvodája, 1886-tól községi jelleggel működő tanonciskolája és több elemi iskolája (közte felekezetiek) is. Kórházat nem sikerült létesíteni, noha volt „kórházi alap", de a dualizmus idején „felfedezett" artézi fürdője 1911 óta gyógyfürdő jelleggel működött. A századfordulón postán, távirdán és postatakarékpénztáron kívül kaszinó, számos egylet és iparos társulat is jellemezte ezt a kisvárost és a 20. század elején már helyi sajtója is volt: 1903-tól eleinte alkalmi kiadványként, 1906-tól hetente rendszeresen megjelenő helyi lap biztosította azt a kötőerőt, amely otthon tartotta, e városhoz fűzte lakóit. Megvolt még a vasárnap a Templom téren a környékről is összesereglőknek az a köre, amely a maga sokszínűségében is a közös alapelvek és erkölcsi normák alapján tette átjárhatóvá, megközelíthetővé az egyes elkülönülő csoportokat. Nagykanizsa városának polgárai már a főgimnázium megteremtésére törekedtek ebben az időszakban. E városban lényegében a 18. század vége óta működött piarista gimnázium, de a város életébe igazi fordulatot az hozott, amikor a kiegyezés után sikerült megnyitni annak 5. osztályát, majd 187l-re nyolcosztályos főgimnáziummá válhatott! Működött már ekkor a városban izraelita középkereskedelmi, alsófokú kereskedelmi és ipariskola, továbbá polgári és - természetesen - több elemi iskola is. E városnak volt közkórháza (1884 óta) és 1886-ban felépült ott egy honvédlaktanya és egy kaszárnya is 1890-ben. A várost új iskolái és kultúrintézményei az ország jelentékeny városainak a sorába emelték, állapították meg már a kortársak is. 1894-ben bevezették a villanyvilágítást. A két megye határa közötti fekvése megakadályozta, hogy megyeszékhely lehessen, noha voltak ez irányú törekvései. Jelentékeny járási központ volt az e funkcióval együttjáró intézményekkel. A századfordulón már több kórház és számos közhasznú, jótékony és társas egylet működött itt. Itt jelent meg a Zala és a Zalai Közlöny és a Római Katolikus Tanító34