Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Bevezető - Gyáni Gábor: A polgári átalakulás problémái

S ezzel vissza is jutottunk Szekfü Gyula koncepciójához, jóllehet a szerzőt közvetlenül nem ő, hanem Concha Győző inspirálta. A századforduló korának neves jogtudósa ebben az eredetileg a Társadalomtudomány című folyóirat 1927-es évfolyamában megjelent írásában azt a koncepciót fejti ki, mely szerint a modern európai, s benne a modern kori magyar társadalom nem fogható fel tisztán osztályalapokon nyugvó képződményként. Mint ahogy a statisztikai osztályozás maga is oly jól mutatja, a társadalmi tagozódást közvetlenül meghatározza az egyes embercsoportok tevékenységek, tehát a hivatások szerinti éles elkülönülése. S jogi tekintetben is fennmaradtak, majd nagy számban újraalakultak az „egy hivatásúak testületei és karai", ezzel pedig újra létjogosultságot szerzett magának a társadalom korporációs szerveződési elve. A francia példa erejével bizonyítja, hogy: „A polgári, szabadkereseti társadalomnak a vagyon tényleges, mennyiségi különbségein nyugvó, tényleges, nem-jogi osztály tagozatai helyére itt lép be újra egy század leforgása után (a 19. század végén - Gy. G.) a kari, rendi, hivatási tagozat jogi vértezetben is, a társadalom tőkenélküli munkásságának nagy tömegeivel."

9 S persze nálunk is hasonlóan alakultak a dolgok, s ezért, javasolja Concha, egész szóhasználatunknak azt kellene kifejeznie, hogy társadalmunkban egyszerre hatnak az osztály és a rendi tagoltság meghatározó erői.

10 Talán éppen a polgári átalakulás imént diagnosztizált hiányosságai miatt kerülhetett a polgárosodás századunkban megint szóba: elsőként a két háború között program gyanánt, a Kádár-korszakban pedig mint biztató ígéret éledt fel újra. Erdei Ferenc főként a II. világháború éveiben írt műveiben állította előtérbe a polgárosodás normáját. A kettős, sőt hármas szerkezetű társadalomként ismert Erdei-féle struktúra modell rejtett előfeltevése, hogy a már többé-kevésbé kialakult tőkés piacgazdaság és társadalomszervezet funkcióit, „polgári helyzeteit" attól idegen történelmi formák töltik ki. Mint írja: „a kapitalizmus az egész magyar társadalomnak a termelőrendje... Viszont mégsem általános termelőformája a magyar termelésnek és áruforgalomnak, tehát a vállalkozás nyílt és kötetlen üzletszerűsége nem érvényesül a gazdasági élet egész területén."

11 17