A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

H. Csukás Györgyi: A kőépítkezés múltja a Balaton-felvidéken és a Bakonyban

6. kép. Monoszlói romépület a tornác befalazott árkádíveivel és elbontott falának nyomaival. H. CSUKÁS Györgyi felvétele, 1996. személyek is, akik legfeljebb kisebb melléképületeket emeltek egyedül. Egyes falvakban viszont, pl. Kishidegkúton, ahol a német telepesek már eleve zsellértelkekre települtek, a fél falu kőműves volt. Távolabbi környéken is vállaltak munkát, olykor csak hétvégeken tértek haza. A komuvesmesterség helyi jellegzetességeit egy hidegkúti adatközlőnk elbeszélése alapján ismertetjük.

53 Máhl János 1911-ben született. Öccsével együtt zulagerként - édesapja és más kőművesek mellett -tanulta meg a mesterséget. Építkezéshez a követ az építtető maga szerezte be. Bontott követ is felhasználtak. A falat sárga, agyagos sárba rakták - a pinceboltozatot is. A megrendelő megmondta a ház szélét, hosszát, s hogy hány szoba legyen. Leverték az indulási ponthoz az első karót, innen kimérték az épület szélességét, hosszát, majd vinklibe hozták. A gazda ásta az alapot, amely a talajtól függően 60 cm mély volt és 50 cm széles. Az alapba gömbölyű, vacak követ raktak, s egy sor kőre rálapátolták a sarat. (Sarat úgy készítettek, hogy egy kupac agyagot szétkotortak és belemertek vizet.) Ha pince is készült, kimélyítették a helyét. A pincének csak 20 cm-es alapot ástak. A 70 cm vastag nagy vesefal volt az alap, arra jött a boltozat, s az tartotta a főfalakat is. Egy ház építéséhez 2-4 ember kellett. A falazást mindig ketten csinálták egymással szemben, egy kívül, egy belül, így nem kellett überhandozni. Egyszer egyik, majd a másik rakott. A sarkoknál smacnit hagytak, vagyis a falat lépcsősen képezték ki, hogy a másikat hozzá lehessen kötni. A közfalakat később falazták fel, bekötésükre lyukakat hagy53. MNÉA-A 2412. H. CSUKÁS Györgyi gyűjtése, 1984. 64