A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

H. Csukás Györgyi: A kőépítkezés múltja a Balaton-felvidéken és a Bakonyban

egy- és kétesztendős inasok bérét, s azt is, hogyha a mester az építkezéshez tudatlan inast küld, annak bére egy garassal kevesebb legyen.

46 Valószínű, hogy nemcsak Sopron és Vas megyére volt érvényes az a mesterek által megfogalmazott panasz, hogy a legények nagyobb bér és bor beígérése miatt a már felvett munkát abbahagyják, és a mester tudta nélkül másutt vállalnak napszámot.

47 Területünkön a 17. századtól kezdve szaporodnak a kőművesekre vonatkozó adatok, nemcsak mezővárosokban, de falvakban is.

48 Különösen a gazdálkodásból megélni nem tudók vállaltak kőművesmunkát, mint pl. Kishidegkút németajkú telepesei, akik már eleve zsellértelkekre települtek.

49 Az 1848-as céhes összeírás 13 kontár kőművest jelez a tótvázsonyi céhhez tartozó településen, ahol századunkban is a fél falu kőművesként járta a Balaton-felvidéket. Tótvázsonyban ugyanekkor 1 kőműves mestert, 3 legényt és 7 kontárt jegyeztek fel.

50 Az 1900-as népszámlálás foglalkozási statisztikái jelentős számú építőiparost jeleznek Keszthelyen (79 kőműves), Zircen (64), Tapolcán (23), Várpalotán (22), Városlődön, Szentgálon, Nagyesztergárban (17), Bakonyszombathelyen (16), Nagyvázsonyban (15).

51 Építkezéshez a helyben bányászott követ használták fel, de Nyirádon bontott házunk kőanyagának vizsgálata alapján valószínű, hogy a szőlőműveléskor a mezsgyére kidobált követ is hazafuvarozták építkezéshez. Égett, bontott házak kőanyagát is felhasználták, így némelyik háznak a falazata a kőanyagot tekintve igen változatos. Az is általános gyakorlat volt, hogy az elbontott épületek falát kerítésmagasságban meghagyták. Noha a lakóházakat rendszerint vakolták, vagy tapasztották és meszelték, a gazdasági épületek, hátsó oromfalak, kőólak rendszerint vakolatlanul maradtak, vagy lekopott vakolatukat nem újították meg. Ezek és a vidékünkön kűbástyának nevezett kőkerítések, kapupillérek meghatározóivá váltak a faluképnek. A különböző kőfélék (mészkő, dolomit, vörös és barna homokkő, bazalt, bazalttufa) fejtés, megmunkálás tekintetében is különböztek egymástól, és más színű, faktúrájú falat eredményeztek. A szabályos padokban fejtett mészkő szinte kváderkő hatását keltette, alig kellett megfaragni. Külön számon tartották azokat a kőbányákat, ahol kő dongaboltozat rakására alkalmas „boltkövet" lehetett fejteni. A különböző kőfajtáknak számos helyi elnevezése volt (sóskő, kenyérkő, hopogakő).

52 Kemence fenekének kirakására előszeretettel használták a lyukacsos, vulkáni eredetű kenyérkövet. Kőfejtéssel általában azok foglalkoztak, akik a földből, szőlőből megélni nem tudtak. Kőműves korábban szinte minden faluban volt, noha akadtak köztük iparigazolvánnyal nem rendelkező, a helyiek által kontár-, vagy vicekőművesnek nevezett 46. Építőiparosok ... árszabásai 1996. 20., 23., 24., 25., 27. 47. DOMONKOS Ottó 1993. 256-257.; Építőiparosok ... árszabásai 1996. 30. 48. H. CSUKÁS Györgyi 1993. 112-113. 49. HIDEGKÚTI Mihály-HUDI József 1987. 43-46. 50. Cseresnyés István főszolgabíró kimutatása a Veszprémi járás községeinek iparáról. Veszprém, 1848. Laczkó Dezső Múzeum Céhes Adattára 70.1176.1. 51. 1900. évi népszámlálás 2. 1904. 310-313. 52. LUKÁCS László 1984.700. 60