A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Gilyén Nándor: A műemléki topográfiák és a népi építészet

A műemléki topográfiák haszna a néprajztudomány számára Az eddigiekből valószínűleg már jól érzékelhető, hogy a topográfiák a népi építészettel foglalkozó néprajzos szakemberek számára is hasznosak. Érdemes azonban a két tudományág viszonyával, kapcsolatával kissé részletesebben is foglalkozni. Mint a bevezetőben láttuk, hazánkban a műemlékvédelem és a néprajztudomány kezdete egyaránt a nemzeti romantikához köthető. Miért haladtak mégis jóval több mint egy évszázadon keresztül külön utakon? Történt ez annak ellenére, hogy már a kezdeteknél személyhez kötődő kapcsolatok is kialakultak. Hivatkozhatunk itt arra, hogy a műemlékvédelmi „triász" két tagja beírta nevét a néprajztudomány történetébe. HENSZLMANN Imre és IPOLYI Arnold népmesekutatással is foglalkozott, IPOLYI Arnold „Magyar mythologia" с művét pedig a tudománytörténet máig, mint jelentős alkotást tartja számon.

20 Száz évvel később VARGHA Lászlónak mégis szívós küzdelemre volt szüksége, hogy a népi műemlék fogalmát a gyakorlatban is elfogadtassa, másrészt hogy a néprajztudomány képviselői ne zárkózzanak el a népi építészetben jelentkező sajátos építészeti (szerkezeti és stílusbeli) jelenségek kutatásától és értékelésétől. Már említett tanulmányában

21 ezért hangsúlyozza, hogy mind építészeti és művészettörténeti, mind néprajzi szemlélet szükséges az ellentmondás feloldásához. Ennek megfelelően a népi műemlékeknek is négy fő csoportját különbözteti meg: 1. a régészeti, 2. a történeti, 3. a szorosan vett néprajzi, és végül 4. az építészeti jelentőségű építményeket. Megemlítjük még, hogy már ekkor felhívja a figyelmet a népi építészeti együttesek védelmére. A probléma forrása egyrészt FÜLEP Lajos sokat idézett megállapítása, hogy t.i. a népművészet, és ezen belül a népi építészet „... a művészettörténelemnek nem eléggé grand art, túlságosan ethnográfia, az ethnográfiának túlságosan felülről átvett művészet, nem eléggé népi". A megoldás szerinte is az, hogy ennek „...a mesterséges szétválasztásnak meg kell szűnnie. A magyar művészeti anyag jelentékeny részét nem lehet feltárni és megérteni se magával a művészettörténelemmel, se magával az ethnográfiával."

22 A másik okot a két tudományág, az építészettörténet (művészettörténet) és a néprajz eltérő munkamódszerében vélem felfedezni. Míg az építészettörténet az épületet műalkotásnak tekintve, mindig az egyedi épület részletes vizsgálatából indul ki, elsősorban ennek jelen állapotát és múltbeli változását kutatja, majd az egyes topográfikus jellegű vizsgálatok összevetéséből kísérel meg törvényszerűségeket levonni, a néprajzkutató - különösen régebben - az egyedi jelenségekből azonnal az általánosra következtet, az egyedinek nem tulajdonít személyes jelleget. Mint VISKI Károly megállapítja: „A nép, a népi közösség nem tűr egyéniségeket, de neki magának van egyénisége."

23 Azonban már ő is hozzáfűzi ehhez, hogy 20. IPOLYI Arnold 1854. 21. VARGHA László 1955. A gyakorlatban az áttörés azonban már Nógrád megye műemléki topográfiájában (DERCSÉNYI Dezső 1954.) megtörtént. 22. FÜLEP Lajos 1951. 20. 23. BÁTKY Zsigmond-GYÖRFFY István-VISKI Károly 1933. 9. 401