A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Juhász Katalin–G. Szabó Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában

képeztek ki. A mosó északi végén a víz kifolyásánál nyitott volt. A két hosszanti fal mentén futó gerendákra keresztben pallókat fektettek, ezeken állva (guggolva, térdelve) mostak az asszonyok. A mosó déli végén elhelyezkedő forráskút régebben ágasos „sudaras" vízkiemelő szerkezettel működött. Ezt az 1960-as években modernizálták, pumpás kúttá alakították, de a helybéliek szerint ez megrontotta a víz minőségét: nyáron, mikor rásütött a nap, „egykettőre meglustult" (megposhadt) a víz a kútban. A mosóházat Rózsa János építtette saját költségén az 1860-70. közötti időszakban, amikor a falu választott bírájaként tevékenykedett. A hajdani bíró a lányági dédunoka és a fiúági unoka elmondása szerint 7-8 kataszteri holdon gazdálkodó parasztember és ügyes kezű „vadács" (kontár, azaz iparengedéllyel nem rendelkező) bognár volt. A mosóház építése akkora összeget emésztett fel, hogy leváltása után két marhát és két süldőt kellett eladnia a felhalmozódott adósság törlesztésére.

40 Adatközlőinktől igen sokat megtudtunk a mosó használatáról, a mosás menetéről is. Az alábbiakban azokat az adatokat adjuk közre, amelyek a mosás helyi speciális vonásait jellemzik, az általános gyakorlattól eltérnek, vagy a mosásnak olyan részére vonatkoznak, amelyekkel eddig kevésbé foglalkoztak e terület kutatói.

41 A nyirádiak a mosót az ötvenes évek végéig használták tömegesen, de több adatunk van arra, hogy alkalomszerűen egészen az 1985-ös átalakításig gyakran lehetett itt mosó asszonyokat látni. A mosót és környékét a község tartotta rendben: minden tavasszal (húsvét előtt) kitisztították, nyárfákkal körülültették, a füvet rendszeresen kaszálták. Ha az itatásra hajtott jószág kidöntött vagy megrongált egy-egy fiatalabb fácskát, azt is rögtön pótolták. A kút körüli parkosított téren Erzsébet királyné szobra áll, aki a község lakói körében nagy tiszteletnek örvend. A mosóban mindig többen mostak egyszerre, hiszen a hétnek csak bizonyos napjain volt illő ezt a munkát végezni. Ahogy a helyi szóhagyomány tartja: „Hétfőn-kedden mosnak az ügyesek, szerdán-csütörtökön a lusták, péntek-szombaton a kurvák. A mosóban való elhelyezkedést a mosott ruha szennyezettsége szabta meg. Legbelül álltak azok, akik az utolsó öblítést végezték, s kifelé haladva egyre szennyesebbet mostak.

42 Az asszonyok állandóan figyelték a vizet, s az újabb darab öblítésével addig vártak, míg a víz kitisztult. A sulykolófát „lapickának", tréfásan „bükkfa szappannak" nevezték. A nyelére mindenki saját jelet faragott, így 40. Ezeket az adatokat azért tekintettük többé kevésbé megbízhatónak, mivel a két leszármazott egymástól függetlenül egybehangzóan mondta el nekünk ugyanazt. A két leszármazott a következő volt: Prenger Józsefné (szül. 1928) Rózsa János lányának az unokája, Rózsa Imre (szül. 1919) Rózsa János fiának a fia. Nemcsak a rokonság, hanem valamennyi nyirádi adatközlőnk tudta, ki építtette a mosóházat annak idején. 41. A mosás alapvető magyar szakirodalmának áttekintését CZINGEL Szilvia 1995. foglalta össze a kéméndi mosási szokásokról írt dolgozatában. 42. Ez a térbeli elhelyezkedés a többi mosó esetében is megfigyelhető. Különösen szép példáját láthatjuk ennek Torockón, ahol a forrásra épült mosó több egymás alatt elhelyezkedő medencéből áll, amelyeken felülről lefelé haladva a forrás vize keresztüláramlik. Az itt mosók folyamatosan ügyelnek arra, hogy mindenki a mosandó ruhanemű szennyezettségének megfelelő medencénél helyezkedjen el, s ez igen gyakran konfliktusok forrása is. (BERECZ András szíves közlése). 388