A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Juhász Katalin–G. Szabó Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában

ce egyik sarkában két lépcsőfokon lelépve lehetett lejutni a két hosszanti oldal között átívelő három egymással párhuzamos gerendára. A lépcsővel átellenes saroknál áramlik ki a víz a medencéből a kertek alatt futó patakocskába (11. kép). Közvetlenül a mosó mellett egy kőbélletű kút is üzemelt - természetesen itatóvályúval együtt. A medencét a férfiak évente kétszer alaposan kikotorták, megtisztították, így a még üzemelő mosó mélysége 1 m körül volt. Az 1930-as születésű Kiss Győzőné elmondása szerint az asszonyok itt is többnyire lúggal mostak (illetve szapultak), s a piszkosabb részeket még szappannal is átdörgölték, esetleg ki is főzték a ruhát, majd jól kicsavarva teknőben, lavórban vitték a mosóhoz öblögetni. Mindig először a fehéret, utána a tarkát öblítették. Ők gyakran mostak még télen is - nem hagyták „összeszaporodnyi" a szennyest, mivel elég közel van a házuk a mosóhoz. Nem volt megszabott rendje, hogy ki mikor használhatja a mosót, de általában kilesték, mikor nincsenek ott, vagy mikor vannak kevesebben, s akkor mentek. Nyáron a gyerekek is szívesen megfürödtek a nekik mellig érő vízben, de az asszonyok ezt nem szerették, mert felkavarták a vizet. A mosót körülbelül 1954-55-ig használták a faluban, ezután már csak lubickolásra, majd kacsaúsztatóként szolgált. Ma a medence elhanyagolt állapotban van, a falak omladoznak, sűrűn benőtte a vízinövényzet. Az út másik oldalán levő telken szintén fakad egy forrás, amelynek elég nagy természetes medencéje is van. H. CSUKÁS Györgyi még talált arra adatot, hogy itt is működött a múlt század végén egy magánmosó,

24 azonban ma már erre nem emlékeztek a falu általunk megkérdezett idősebb lakói. A alsóörsi Mosókút részletes leírását és a mosás munkafolyamatát BORBÁS László 1997-ben írt néprajzi pályamunkájában

25 részletesen ismertette. Az 1960ban lebontott építmény leírását JABLONKAY Gézától idézzük

26

: „A Kőkút, vagy Mosókút a falu északkeleti sarkánál, a Felsőmáli út kiindulási helye fölött volt. A forrást körülbelül 3x3 méteres kőpárkány és rajta kovácsoltvas kerítés fogta be. Két lépcsőfokon lelépve lehetett vízmerés céljából megközelíteni. Ebből a medencéből a víz egy másik nyitott medencébe folyt át, ennek lapos szélére az asszonyok letelepedtek és ott mostak a télen is mindig fagymentes, kristálytiszta vízben." BORBÁS László a fentieket még számos igen érdekes adattal egészítette ki, amelyekből a következőket idézzük:

27 „A Somlyó hegy tövében épült kút 50-60 cm magas, 50 cm vastagságú kávája vöröskőből

28 készült. Körülötte északon és délen vöröskő bástya volt, keleten és nyugaton kovácsoltvas kerítés, mindkettőn vaskapuval. A keleti oldalon helyezték el a több méteres vöröskő vályút, amelybe egy rúdra szerelt csöbörrel (favödörrel ) juttatták a vizet egy fából készült csatornán keresztül. A kútból eternitcsövön folyt a víz a mosómedencébe. Az ivóvizet és az elszállítandó vizet a kút nyugati oldalánál mindenki a saját vödrét 24. H. CSUKÁS Györgyi 1986. 37. 25. BORBÁS László 1997. P218/97. Fn. ideiglenes leltári szám alatt a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában. 26. JABLONKAY Géza 1972. 27. BORBÁS László 1997. 3-4. 28. A permi homokkő népi elnevezése a vöröskő. 379