A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Juhász Katalin–G. Szabó Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában

14. kép. Köveskál, „Városkút". A kútház keleti homlokzata A kékkúti úgynevezett „Csigáskút"-nak és a mellette lévő mosónak már csak a maradványait találtuk meg Kékkút határán, a Kővágóörs felé vezető út jobb oldalán. A falu lakosainak többsége, akiknek a telkén vagy szomszédságában nem fakadt forrás, ide járt mosni, illetve öblögetni, mert ez a többinél nagyobb és jobban kiépített mosó volt. A 83 éves Horváth Istvánné, akinek a szomszédságában volt egy kis „magánmosó" elmondta, hogy még azok is gyakran kijártak a Csigáskútra mosni, akiknek otthon volt mosójuk, mivel ezt jobban szerették. Nemcsak azért, mert nagyobb volt, hanem azért is, mert itt „mindig történt valami", értesülhettek a legújabb hírekről, figyelemmel kísérhették az országúton jövő-menőket. A nagy bozót miatt csak hozzávetőlegesen sikerült megállapítani, milyen alakú és méretű volt a kővel körülbástyázott mosómedence (10. kép). Vázlatos rajzunkon a medence és a kút elhelyezkedését és alaprajzát mutatjuk be (8. kép). A mosó melletti gémeskút mellett itatóvályút is elhelyeztek (9. kép). A kút elnevezése - „Csigáskút" - arra utalhat, hogy korábban csigás vízkiemelő szerkezettel működhetett. Ezt az is valószínűsíti, hogy ugyancsak Kékkúton a homokbánya ivóvízellátását is csigás vízkiemelő szerkezettel biztosították. Az ott feltörő forrást néhány méterre kimélyítették, fából készült „kútbödönöket" raktak le, s az így létesített kúthoz tartozott a csigás vízkiemelő szerkezet.

21 21. SÜLÉ Sándor 1979. 27. 376