A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)
Futó János: Építőkövek a Balaton-felvidéken
homokkő. Akkoriban jött létre egy nagyméretű szárazföldi medence, ahová a környező magasabb térszínről kisebb-nagyobb vízfolyások szállították a törmelékanyagot. Kezdetben ez inkább durva szemű homok és kavics volt, majd váltakozva finomabb szemű homok és aleurit rakódott le. Jellegzetes vörös színe a szemcséket filmszerűen bevonó hematittól - Fe 2 0 3 összetételű vasásvány - ered, szilárdságát pedig a kovás kötőanyag biztosítja. A sok száz méter összvastagságú kőzetsorozat helyi vastagságviszonyai a későbbi erózió és tektonika miatt szélsőséges értékeket mutatnak. Az alsóbb szintekben települt durva szemű konglomerátum vastagpados (néha több m) kifejlődésű, az alapanyagban elhelyezkedő kavicsok miatt nehezen megmunkálható, ezért építőkőnek nem szívesen használták, de azért Badacsonyörs és Balatonalmádi szűkebb környékén találkozhatunk vele. A felsőbb szintek egyenletes szemcsézetű homokköve viszont kedvelt építőkő a térségben. Két nagyobb kiterjedésű előfordulása ismeretes a Balaton-felvidéken, ezek egyike a délnyugatibb fekvésű, Badacsonyörs-Kékkút-Zánka által határolt 12x5 km-es terület, ahol nagyobb, összefüggő felszíni foltokat alkot. A másik, északkeleti terület (22x3 km) Aszófőtől egy keskeny paszta kisméretű kibúvásaival indul, majd Alsóörs és Balatonalmádi között hirtelen kiszélesedve nagy feltárásokat képez, végül Vörösberényen át Balatonfűzfőig ismét csak foltokban nyomozható. Elszigetelt, önálló előfordulásai vannak még északabbra, Liter, Szentkirályszabadja, Hidegkút és Gyulakeszi határában. A vastagpados, egymástól általában agyagcsíkokkal elválasztott homokkő rétegeket könnyű fejteni, amit elősegítenek az összletet függőlegesen harántoló repedések is. A nagyobb tömböket a célnak megfelelően tovább hasították vagy faragták. A jelentősebb bányákból (Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonfüred, Balatonrendes) óriási mennyiségű követ fejtettek ki az évszázadok során, de az utóbbi kivételével mára mindegyiket bezárták. Az említetteken kívül szinte minden felszíni kibúvás egy-egy termelési helyszín volt, de csak néhány méter mélységig bányászták a kőtömböket, majd belekezdtek a szomszéd gödörbe. Különösen érvényes ez a Balatonrendes és Révfülöp, valamint az Alsóörs és Káptalanfüred közti hegyekre, olyan a felszínük, mintha szőnyegbombázás érte volna őket: tölcsér tölcsér hátán és körülöttük mindenütt félredobott, haszontalan, apró kőtörmelék. A felsorolt bányák melletti településeken szinte kizárólag a vörös homokkövet használták építési célra; ebből készült a lakóház, a gazdasági épület, a kerítés és minden más kőépítmény (10-11-12. kép). Érdekes színhatást kelthetett korábban egy-egy ilyen falu, aminek hangulatát Kővágóörs egyes utcáiban még ma is érezni lehet. A kő nagyobb távolságra történő szállítását csak a gazdagabb családok engedhették meg maguknak, de általában ők is csak díszítő célzattal építették be házaikba. Mindig is nagy felhasználó volt az egyház; ebből épült a már említett, romos révfülöpin kívül a ma is működő felsőörsi templom. Másutt is találkozunk e kővel; jó faraghatósága és nagyobb tömbökben való előfordulása miatt gyakran alapanyaga út menti kereszteknek és síremlékeknek. Elterjedését, tömegét tekintve a Balaton-felvidéken meghatározó a triász kőzetsorozat, ebből következően képződményei - földtani jelentőségük mellett - építőkőként is a legfontosabbak. A közel kéttucatnyi típusból itt csak a lényegesebbe35
