A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Selmeczi Kovács Attila: Gazdasági épületek a Káli-medencében

mind megszokottabbá válik, hogy az egykori keresztfolyosós pajta egyik tárolóhelyisége istállóként, a másik garázsként szolgál, természetesen az új szerepkörnek megfelelően átalakítva.

13 Az istálló hagyományosan a lakóházzal egy fedél alá épült, annak folytatásaként. Ebből következően helyiségének szélessége megegyezik a lakóépületével, ami általában 4,5-5 m, hosszúsága a gazda tehetősségétől függően 5-9 m között változott. Építőanyaga kizárólag kő, amit belül tapasztottak és évente rendszeresen meszeltek. Az istálló hosszanti falának közepén helyezkedett el a rendszerint kétszárnyú ajtó, aminek derékmagasságban a felső része külön nyitható, hogy napközben a helyiséget szellőztethessék, miközben az aprójószág nem tudott bemenni. Szokásos forma szerint az ajtó mindkét oldalán kisméretű ablak helyezkedett el (6. kép). A nagygazdák portáin két istálló is állt, egyik az ökröknek, a másik a teheneknek és lovaknak adott helyet. Általánosságban azonban a lábasjószágot közösen tartották az istállóban. Az ajtóval szemben állt minden esetben a jászol. Amint Köveskálon említették, „a jászoj szembe vót az ajtóval, farral álltak az állatok, jobban rálátott az ember az állatokra".

14 A borjúknak külön, kisebb méretű jászol szolgált az oldalsó falnál. A jászol erős lábakon állt, a szegélyhidat, amihez az állatokat kötötték, jászojdurnag, jászojrúd néven tartják számon, egyedül Balatonhenyén említették a süvegfa megnevezést. A szarvasmarhának a jászolba terítették a takarmányt, a lovaknál viszont a jászol fölé farácsot, sráglát erősítettek, amit este megraktak szénával, így nem szórták azt szét. A legtöbb istállóban, ahol erre hely adódott, a bejárat melletti sarokban állt a kerékjászoj, magas falú deszkarekeszték, amiben egykét napi takarmánymennyiséget tarthattak. Az állatok alatt ledeszkázott húgygödör volt, amit naponként ki kellett merni. A lovaknál a hídlást rendszerint puhafa deszkából készítették, hogy ne szakadjon a patkó (Köveskál). A hídlásdeszkákat keresztben elhelyezett gerenda, a farfa zárta le, ami az alomszalmát megtartotta. A placcot naponta takarították. Újabban az istálló alját enyhén lejtősre lebetonozzák, és az állatok mögött húzódó levezető csatorna vezeti ki a trágyalét az istálló előtti gyűjtőgödörbe (Szentbékkálla). A visszaemlékezések szerint egy 8 m hosszúságú istállóban 6-8 marha és két ló, meg néhány borjú fért el. A lovakat igyekeztek távolabb elhelyezni a tehenektől, különösen, ha azok rugósak voltak. Ilyen esetben a mennyezetgerendához lánccal rögzített elválasztórudat a strajfát használták (7. kép). Az istállót mindig rendben tartották, egykor rendszeresen aludtak ott, vigyázták az állatokat. Monoszlón úgy említették, hogy a szógalegény" aludt az istállóban. Ha nem aludt ott senki, akkor éjszaka többször is kimentek, megnézni az állatokat, nehogy kárt tegyenek vagy elszabaduljanak.

15 Balatonhenyén a család férfitagjai egymást váltva aludtak az ököristállóban, aki soron volt, azt szeresnek mondták. A nagyobb gazdáknál a konvenciós cselédek aludtak az istállóban őrizni az ökröket.

16 13. Pl. Salföld, Kossuth u. 21. sz. alatt. 14. Györffy Kálmán (1910) közlése. 15. Kerkápoly Pál (1902) közlése. 16. Madár Dezső (1912) közlése. 326