A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Benda Gyula: A Keszthely környéki szőlőhegyek építkezése a hagyatéki és vagyonösszeírások tükrében (19. század első fele)

Nehéz annak megítélése, hogy a lakószobák összeírt bútorai elárulják-e a kinnlakás ideiglenes vagy állandó jellegét, hogyan viszonyulnak a városi vagy falusi otthonok berendezéséhez. A szőlőhegyeknél az ideiglenességet szokásos hangsúlyozni, jómagam is ezt tettem korábban. A hagyatéki összeírásokban igen gyakran csak egy-egy ágy, asztal, székek utalnak a kinn élő emberek lakókörnyezetére. Gyakran fordulnak elő „archaikusabb" tárgyak, pl. a szökröny. Ebből könynyen következtethetnénk arra, hogy a szőlőhegyi otthonokat, présházakat „levetett" régi bútorokkal rendezték be. Az alaposabb elemzés azonban más képet mutat. A présházakban kinn lakók esetében valószínűleg igaz az ideiglenesség, de a szoba és konyha névvel jelzett épületekben már a 18. század végén ugyanazokat az egyszerű bútorokat találjuk, mint a város gazdálkodó rétegénél vagy a falvakban. Nehéz eldönteni, hogy mindkét helyen, a városban és a szőlőben is öszszeírt ágyak, asztalok, padok eltérő vagy azonos elrendezést és lakókörnyezetet jelentenek-e vagy sem. A későbbiekben az apró berendezési elemek (képek, tálasok, feszületek) árulkodnak a teljes értékű lakófunkcióról. Megállapítható azonban a század elején is, hogy az állandóan kiköltözött családok kivitték magukkal a korábbi, városi bútoraikat, de ugyanez elmondható a gazdagabb és magasabb státuszú városlakók által csak ideiglenesen használt épületek berendezéséről is. Már igen korán feltűnik a sarkos elrendezésű szoba (ágy, asztal, két pad, karszék). 1792-ben nemes Göndöts János házában ágyat, padot, hátas székeket és egy pohárszéket írtak össze, kinn a Botyánháti szőlőjében is asztal, pad, ágy és karszék volt. Az ágynemű szegényesebb, de alapjában a pohárszéket kivéve azonosak a tárgyak. Pedig nem feltételezhetjük, hogy a kinti épület állandóan lakott lett volna. A vizsgált korszak végén (1848) Nyers Ferenc városi házában és szőlőhegyi szobájában is igen hasonló a berendezés (az egyetlen különbség itt is a sublót hiánya a szőlőben), de már fogasok, tálas is része a kinti bútorzatnak (korsókkal, tálakkal díszítve). Az 1840-es évek szőlőhegyi leltáraiban a képek, tálasok, a feszület a városi lakásokhoz hasonlóan megtalálható. Az előzőekben ismertetett értékes épületekben, a molnár, a sörfőző szőlőhegyi házában a sublót, a pohárszék stb. is ott van, éppúgy, mint városi lakásaikban. A bútorzat típusa tehát a városban és a szőlőben azonos. A szőlőhegyek szegényesebb és hagyományosabb szobaberendezései a városban is jellemzők a gazda és szőlőtulajdonos rétegre, s a falusi, paraszti házak bútoregyüttesei gyakran még szegényebbek is. Az azonosság mellett azonban a tárgyak becsértékében elég jelentős különbség figyelhető meg. Nyers Ferenc már ismertetett hagyatékában Keszthelyen a diófa asztal és a karpad értékét 5-5 forintban adják meg, a szőlőben ugyanezek puhafából 1 forint 30 krajcárt értek csak.A városi keményfa ágy értéke 6 Ft volt, a szőlőben ugyanaz puhafából 30 kr, a fogas értékaránya is kettő az egyhez. Az épületek, a szobák berendezése azt mutatja, hogy a birtokosok társadalmi, vagyoni különbségei, városi otthonaik különbsége erősen tükröződik a szőlőhegyi hajlékokban is. A kinnlakó népesség zömét egy mezővárosi típusú lakáskultúra jellemzi, a városban megfigyeltnek egyszerűbb (szegényesebb?) változata. 304