A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Lichtneckert András: Szőlőhegyek – hegyközségek a 16–19. században

ellenére van így, hogy maguk is ismerték a szőlőhegyi jogot és voltak olyan ügyek, amelyek kifejezetten igényelték volna a szőlőhegyi tisztségviselők közreműködését. Ezeket az adatokat összefoglalva arra az eredményre jutottam, hogy a szőlőkkel kapcsolatos ügyekben a falu elöljárósága járt el a Balaton-felvidék keleti részén. Amit Vincze István leírt 1961-ben, amely Felső-Magyarország szőlővidékeire jellemző, hogy a földesurak rendtartási, felügyeleti joga nem a szőlőbirtokosok közösségére hárult, hanem a helység közigazgatási szerveire,

16 az elmondható a Balaton északi partján is a balatonfüred-csopaki borvidéken és a Veszprém megyéhez tartozott vörösberényi uradalomban is a 16-17. században. Közvetett bizonyítéknak is felfogható, hogy pl. az 1733-ban kiadott földesúri rendtartás 6. pontjában a vörösberényi uradalom szőlőhegyein előírták: „Minden szőlővévő és eladó nem az falutul végyen szabadságot és arrul szőlőlevelet, másként az vevés és az eladás semminek való lészen, és az ollatén szőlő az uraság számára foglaltatik. Egy szőlőlevélnek taxája lészen ... egy forént 50 pénz és nyolc pint áldomás az falunak, nem több." Ez a helyzet különösen furcsa a végváriak szempontjából. Keszthely példája alapján arra kellene gondolni, hogy a veszprémiek is kialakítottak egy szőlőhegyi önkormányzatot. Ezzel szemben azt tapasztalni, hogy a végváriak ugyan jelen vannak a szőlőhegyi ügyek intézésénél, de nem szőlőhegyi elöljáróként, hanem a tisztikar vagy a seregtörvényszék tagjaként. Különösen érdekes egy vörösberényi szőlővel kapcsolatos 1663. évi ügy, amelyben a jezsuiták folyamodványára a Győr megyei alispán és jegyző, a seregszék bírája, a tisztikar tagjai nemcsak ítélkeztek, hanem az ítéletük után egy statútumot is elfogadtak, amellyel a vörösberényi szőlőhegyen a szőlők öröklésében akartak rendet teremteni. Hogy mi okozta a Balaton-felvidék nyugati és keleti részén az eltérést a szőlőhegyi önkormányzatok működésében, arra néhány feltételezésem van: 1. A keleti rész nagy egyházi birtokainak igazgatása nem kedvezett a szőlőhegyi önkormányzat működésének sem a veszprémi káptalan és püspökség, sem a tihanyi apátság, sem a veszprémvölgyi apácák, majd a birtokukat megszerző jezsuiták Balaton-felvidéki uradalmaiban. 2. A Festeticsek és az Esterházyak keszthelyi és csobánci uradalmaiban erős hagyományai vannak a szőlőhegyi önkormányzatoknak, de ezek a hagyományok a Festeticsek és az Esterházyak birtoklásánál régebbi időkre nyúlnak vissza. Ezekben a régebbi időkben (17. sz.) valamennyi szőlőhegynek közös jellemzője, hogy több földesura volt. Ilyen értelemben lehet arról beszélni, hogy a közbirtokosságok kedveztek a szőlőhegyi önkormányzat kialakulásának, és azután, hogy a Festeticsek és az Esterházyak fokozatosan kivásárolták a részbirtokosokat, s a szőlőhegyek többségén is egyedüli birtokosok lettek, a birtokigazgatásuk nem akadályozta a szőlőhegyi önkormányzatok működését, mégha ellenőrzésük alá is vonta azokat. A hegytörvények és a szőlőhegyi önkormányzat létrejötte a földesúr és a szőlőbirtokosok közötti egyezkedés eredménye. Ehhez is hozzá kell tenni, 16. VINCZE István 1961/1.97. 285