A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Körmendy József: Római katolikus plébániaépületek a Balaton-felvidéken a canonica visitatiók alapján

rótt pince volt. Volt még 2 sövényből font istálló is, sárral tapasztva. Az épületek fenntartása a híveket terhelte. Tartozott még a plébániához 1 szérűskert és 1 konyhakert, melyeket a plébános saját alkalmazottai­val keríttetett be. 22 21. Tapolca A plébánia falazata kőből készült, tetőzete pedig nádból. A plébános­nak 2 szobája volt, a háznépnek pedig egy kicsi, szűk szobácskája, amelyhez a kamra és a konyha csatlakozott. A plébánosnak volt még külön nyári szobája is, amely alatt gerendázott pince feküdt. Mivel ez nem volt megfelelő, azért a raposkai, hegymagasi és kisapáti hívek földbe vájt pincét szerettek volna építeni a plébános részére. A belső­séghez tartozott még tágas szérűskert és veteményeskert is, amely­nek alsó része vizenyős, mocsaras. 23 22. Taliándörögd (Dörögd) A plébániát 1762-ben újították fel. A plébánialakot a közbirtokosság 1804-ben szilárd anyagból építtette. Volt benne 2 szoba a plébános, 1 pedig a háznép részére, 1 konyha és 1 kamra, továbbá 1 istálló, 1 rossz állapotban lévő fából készült fészer. A szérűskert egy része paj­tául szolgált. Konyhakert is volt. A plébániaépületek fenntartása 2/3 részben a dörögdieket, 1/3 részben pedig az öcsieket terhelte, mivel azok minden 3. vasárnap kaptak szentmisét. 24 23. Vászoly 1789-ben létesült a plébánia, mint helyi káplánság. A plébánialakot a veszprémi székeskáptalan építtette a helyi lakosok kézi és fogatos munkájával karöltve. Volt benne 2 szoba a plébános, 1 szoba a ház­nép részére, 1 konyha, 1 kamra, 1 fészer, 1 istálló, de pajta nem volt. Volt konyhakert, amelyben zöldségfélék teremtek, és több gyümölcs­fa is 25 24. Vigántpetend (Petend) Régi plébánia. 1750-ben lett visszaállítva. A plébánialak szilárd anyag­ból, kb. 1712-ben, gr. Eszterházy kegyúr költségén, a hívek gyalog és szekeres munkájának segítségével épült. Volt benne 2 szoba a plébá­nos, 1 szoba a háznép részére, 1 konyha és kamra, pince, 2 istálló, 1 fészer, 1 pajta. Az épületek jó karban lévők. Az építés a földesúr (gr. Esterházy Károly), az épület fenntartása a hívek kötelessége volt. 26 22. Uo. A8/2. 265.; Vö. A8/14. 308. 23. Uo. A8/2. 27. 24. Uo. A8/21. 180. 25. Uo. A8/21. 53. 26. Uo. A8/21. 210-211. 222

Next

/
Thumbnails
Contents