Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Kövér György: Dunántúli bankpiacok a dualizmus korában

sok után bekerülő négy személy közül három volt csak a fiók és mindössze egy a kereskedelmi kamara jelöltje.

11 A fiók bürokráciájának tehát végső soron a választandók kijelölésében nagyobb szerep jutott, mint a kereskedelmi érdekképviseletnek. A nagykanizsai cenzorválasztásról nem rendelkezünk ugyan olyan felekezet szerint összesítő fiókjavaslattal, mint Győr esetében, azonban itt, a soproni kamara 16 fős javaslata mellett olyan — természetesen nem szisztematikus — feljegyzések is fennmaradtak, amelyek az érdemi döntést meghozó budapesti főintézet igazgatóinak informáltságába nyújtanak bepillantást. Vajon tekinthető-e véletlennek, hogy Strobenz Alajos festékáru-kereskedő és festék-, keményítő- és szőlőcukor gyáros, a Foncière biztosító intézet igazgatója 15 fős listájában hat főről feltüntette, hogy azok izraeliták. Egyébként az ő listájáról heten kerültek be a 12 tagú bírálóbizottságba (köztük négy izraelita). Nyolcan kerültek be egy olyan névtelen listáról, akiket (13 főt) „bizalmat érdemlő helyről javasoltak". Rust Bernát nagykereskedő, az O-MB főtanácsosa nevével fémjelzett listáról egyenesen kilenc személy lett bizottsági tag, köztük nála szerepel egyedül Babocsay Györgynek, Nagykanizsa polgármesterének a neve. Gold Zsigmond nagykereskedőnek, a budapesti igazgatóság tagjának nevével jegyzett névsorból mindössze öten kerültek be a bizottságba.

12 Természetesen nem merném azt állítani, hogy a Bank irányításában betöltött szerep súlya döntött a végső szavazásnál, az azonban ennyiből is jól kivehető, hogy a helyi érdekek fölött a budapesti igazgatók egyéni információs hálójának is müyen jelentős szerepe lehetett a helyi bírálóbizottság öszszetételének megszületésében. Folytathatnánk a sort még a soproni bankfiók, illetve a bírálóbizottsággal együtt felállított pécsi bankmellékhely bőséggel rendelkezésre álló forrásainak elemzésével, azonban a fentieken túlmenő általánosabb megállapításokra aligha jutnánk. Annál tanulságosabb eredmény várható annak vizsgálatától, hogy a fent bemutatott fiókok hitelnévsorainak összeállítása során az egyes fiókok és a budapesti igazgatóság kiket tekintett a bankkerület legjobb adósainak. A fiókok megalapítása után nem sokkal ugyanis a fiókoknak javaslatot kellett tenni azokra a személyekre és cégekre, amelyeknek egy váltón szereplő aláírása egyedül is elegendő biztosíték arra, hogy a váltón szereplő összeget ne minden forgatmányos hitelkeretére, hanem az adott egyetlen személy terhére jegyezzék fel. Ezeket a listákat nevezték az „egyes megterhelésre jogosultak" („Singularbehafter"), vagyis a legjobb adósok jegyzékének. 95