Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

T. Mérey Klára: Az ipari vállalatok és vállalkozások „átalakulása” Dél-Dunántúlon (1876–1910)

3. táblázat Dél-Dunántúl gyáripari üzemei és munkásstatisztikája 1910-ben Iparág Telephelyek Munkások Iparág száma %-a száma %-a 6 2,6 824 6,7 25 10,7 1418 11,5 77 32,9 3 198 26,1 21 8,9 833 6,8 7 3,0 456 3,7 16 6,9 2 070 16,9 17 7,3 1020 8,3 1 0,4 61 0,5 49 20,9 1909 15,6 8 3,4 215 1,7 7 3,0 269 2,2 234 100 12 243 100 Forrás: A magyar Szent Korona országai gyáriparának üzemei és munkásstatisztikája az 1910. évről (Budapest 1915), 376-377. A táblázat adatai szerint a dél-dunántúli gyárak közül az építőanyag és az élelmiszeripar üzemeinek a száma meghaladta az összes gyár 50%át, a bennük alkalmazott munkások aránya pedig az összes gyári munkás 43%-át. Mindkét iparág elsősorban a környék nyersanyagára alapozta működését. Az építőanyagipar saját téglagyáraival, a cementüzemekkel, a Zsolnay gyárral, az élelmiszeripar viszont a malmokkal, a cukorgyárakkal, szeszfőzdékkel a jól szervezett mezőgazdasági háttérnek is köszönhette a létét. A gépipar üzemei nagyrészt ugyancsak a mezőgazdaság szükségleteit szolgálták ki, bár itt a vasútnak is nagy szerepe volt egyes javítóműhelyek megteremtésében. A fonó-, szövőipar gyáraiban dolgozó munkások az összes gyári munkás 17%-át alkották, s a létrejött kendergyárak, selyemfonók — nyersanyaguk vonalán — ugyancsak a mezőgazdaság nagy- és kisüzemeihez kötődtek. A bőriparban jelentős gyárak jöttek létre Pécsett, Simontornyán és Zala megyében, kis műhelyekből fejlesztve ki a helyenként modern gyárüzemet. Ha azokat a 20. század eleji címtárakat lapozgatjuk, melyekben a déldunántúli gyárak is kínálták áruikat, kiderül, hogy pl. a nagyatádi lakatosVas- és fémipar Gépipar Kő-, föld- és agyagipar Fa- és csontipar Bőr-, sörte- és szőripar Fonó-, szövőipar Ruházati ipar Papíripar Élelmiszeripar Vegyipar Nyomdaipar Összesen: 23