Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Szabó Péter: A győri kézműves polgárság vállalkozásellenes mentalitása

Azt hiszem ebből a nézőpontból már korántsem olyan kényes kérdés, hogy a kézműves réteg vállalkozásellenes-e, mert a dualizmus kori Magyarország fejlődésében — számarányuk jelentősége ellenére — meghatározó szerepet nem töltöttek be. A századvég fejlődésének amúgy is jellemző vonása, hogy a gazdasági folyamatok nagy lendülete, a terményforgalom, a hitelélet, a közlekedés, valamint az iparosodás gyors előrefutása a társadalmi viszonyokat gyökeresen nem formálta át.

4 Megszületett a modern nagyipar, de rendkívül jelentős maradt továbbra is a gyáripar elől hátrálni kényszerülő kisiparos réteg. A falusi és városi kispolgárság mint társadalmi réteg a fejlődésben megrekedt, feudális tradícióit gondolkodásmódjában megőrizte.

5 Meglepő-e ezek ismeretében a kézműves polgárság tartózkodása a markáns gazdasági mozgásoktól? Az iparos-társadalom közgazdasági mentalitásának kialakulásában — a materiális meghatározottság mellett — döntő szerepe volt a céhrendszer generációk sorára átörökített szellemének. Az egykor az egyetemes európai kultúra megteremtésében is jelentős szerepet betöltő iparszervezeti rendszer, hivatása magaslatán még iparfej lesztő és jellemnevelő intézmény, a 19. századra mind gazdasági, mind erkölcsi szempontból elavulttá vált. Mégis, a gazdasági környezet és a politikai konstellációk különös összejátszása folytán mindig elkerülte a felszámolást. Az állandó túlélés ismétlődő lehetőségei iparos-nemzedékek sokasága számára igazolták a céhes védőburok biztonságát. A privilegizált helyzet, a céh-monopóliumok látszatbiztonsága a kivárás taktikájához szoktatták a mesterembereket. A szervezeten belül levők számára a céh valóban a biztos piacot, a versenytársak kizárását, a megélhetést jelentette. A nyugodt élet, a kockázatmentes üzletvitel, a demokrácia és a szolidaritás a céhélet idilli képét rögzítették a mesterek tudatába. A valóságban — különösképp a kirekesztettek számára — már a 18. század derekára, a céhek a céhtagok „önös érdekeinek fellegvárai lettek". Nemcsak a kontárok iparűzését igyekeztek meggátolni, hanem „körömszakadtig küzdöttek azért is, hogy minél kevesebben juthassanak be a mesterek közé".

5 A szuplikánsok tanácsi folyamodványaiból a visszaélések tömege olvasható, gyakran a kriminalitást súroló (vagy kimerítő!) esetek.

6 Közülük egy egész tünetegyüttest sűrítő példát emelünk ki, Bakodi Sándor csizmadialegény kálváriáját.

7 A jelölt már a remek feladat kiadásakor szembesült a törvénysértésekkel: a mestertaksát a sokszorosára 185