Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Gyáni Gábo: Az ipari vállalkozás szerepe a dunántúli városfejldősében

rá sor, hiszen például a szőlő újratelepítése adómentességet élvezett a filoxérát követő évtizedekben. A szóban forgó 13 év során 25 személy révén 19 családi vagyon biztosított magának folytonos képviseletet a város első 10 virilis helyén. Foglalkozás szerint találunk köztük 8 nagykereskedőt, 4 orvost, 3 gyárost, és l-l püspököt, bankárt, építészt és szállodatulajdonost. A legszűkebb virilis elit foglalkozási összetétele, valójában, hű tükre a helyi vagyoni hierarchia gazdasági-társadalmi karakterének; ebbe a körbe még a kevés számú ipari vállalkozó is csak késve, lényegében századunk elején tudott belekerülni. Ezzel a Győr kapcsán tapasztaltnál is tradicionálisabb, ámbár nem kifejezetten agrár jellegű városi elittel összefüggésben különösen jogosult az a megállapítás, hogy hanyatlásának oka az ipari kapitalizmus terjeszkedése. E hagyományos vállalkozóréteg anyagi erőforrásai jóval szerényebbek, mint az új vállalkozóké, és a jövedelme sem elegendő arra, hogy bekapcsolódhassék az ipari befektetések ekkoriban, a századforduló évtizedeiben megnyíló lehetőségeinek a kiaknázásába. S bár elit pozícióikat helyben még képesek úgy-ahogy őrizni, ám a provincializmus lesz mind határozottabban e rétegek fő jellemvonásává, melyben tükröződik a betelepülő, vagy alkalmasint a fővárosban koncentrálódó nagytőkével szembeni nyilvánvaló alárendeltségük. Ahogy egyre lejjebb ereszkedünk a városi hierarchiában, úgy szűkülnek az ipari kapitalizmus tartalékai. A Pécshez közeli fekvésű kisváros, az 1910-ben 15 ezer főt számláló megyeszékhely, Szekszárd virilis elitjében a kereskedők és az értelmiség az egyedül domináns elem, és nincs látható nyoma az ipari tőkének még századunk első évtizedeiben sem.

16 Fontos továbbá, hogy a külön is nagy befolyással rendelkező földbirtokos csoport mellett a szőlőbirtok szerves része a felső vagyoni hierarchiát alkotó csoport vagyonalapjának. A betelepülő zsidó kis- és középpolgárok specifikumaként említi Tóth Zoltán, hogy tőkéjük legnagyobb részét — más vállalkozóktól vagy az iparosoktól eltérően — nem szőlőbe, vagy más ingatlanba, hanem a kereskedelem körén belüli magánhitelbe fektették be nagy előszeretettel.

17 Ugyanakkor, még a kereskedőtőke leggazdagabb képviselői körében is szembeötlő a konzervatív vállalkozói attitűd befolyása, a helyi kisszerusegbe merevedés hajlama. Pirnitzer Józsefről, az egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb szekszárdi kereskedőről írta az utókor történésze: „a modern üzleti horizontokhoz nincs nagy érzéke, vérét nem pezsdíti a gründolási láz".

18 Az 1900-ban 88 évesen meghalt 14