V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

naplójában: „...akkor már ugyanis, jóllehet, csak huszonhét éves voltam, eléggé ismerték a nevemet, úgy gondoltam, hogy magából az írásból is megélek. De elfeledkeztem róla, hogy az akaratom gyenge, és a hányattatások kedvemet szegik, s hogy a bor meg a pálinka nem akaratjavító liktáriumok - teljes tíz éven keresztül nem dolgoztam úgyszólván semmit, és nem láttam a Napot, mert éjszaka és hajnalban voltam csak ébren. Hogy ez alatt az idő alatt miből éltem?... Egy-egy muszájból megírt tárca vagy cikk, az anyám és Jenő bátyám dugdosott segítsége, apróbb baráti kölcsönök, a végtelenségig igénybe vett, de soha el nem intézett kocsmai és vendéglői hitelek..." Mi lett hát az úrnak, szinte úrkvintesszenciának született - magát Cholnoky Lászlót idéztük - veszprémi fiúból a század eleji Budapesten? Keveset kereső, ám sokat költő író, aki a Bertalan éjszakája című hosszabb elbeszélésével szerzett elsőként hírnevet magának az irodalmi életben. S írt még két kötetnyi novellát, hat regényt, megszámlálhatatlan újságcikket. Összesen harminchárom lapnak dolgozott, a Nyugattól a kőnyomatos Általános Tudósítóig. De számára a világból csak annyi létezett, amennyi a saját tudatában tükröződött, mindig önmagát írta meg, a gátlásoktól küzdő, tört embert ezeregy változatban, rendkívüliségét, lelke kísérteties, látomásos pillanatait hagyva az olvasókra iróniával, a groteszkséget sem nélkülözve. Novelláiban gyakran álmodta vissza magát gyermek- és ifjúkora tájékaira s írásainak tragikus poénját általában az elveszett illúziók feletti bánat készíti elő. Regényei is önéletrajzi jellegűek. Mint megfogalmazta, a „kárhozat apoteózisát" írta meg bennük. Lírai körmondatait olykor zsúfolt szóképek, fölöslegesnek tűnő elkanyarodások bontják meg, köztük bújik meg, felfedezésre várva a kimondhatatlan dolgok költészete. Amikor ötvenévesen, 1929. április 21-én a Dunába vetette magát, öngyilkossága napi szenzációnak bizonyult. Mert Cholnoky László ekkor már nem - vagy sohasem?! - volt ünnepelt író, nem tartozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem. írói érdemeit csupán barátai, pályatársai, a Nyugat olvasói tartották számon. Népszerű nem lehetett, mert a korabeli olvasóközönség zömét elriasztotta extrém, túlfinomult természete. A kritikusok pedig művei egyenetlenségei miatt távolodtak el tőle. Ma már, bátyjával együtt, a modern magyar próza egyik megteremtőjét tiszteljük benne. Szülővárosában érdemes felfedeznünk újra mámorban fogant és álmokba rejtőzködő „időszerűtlenségét" s azt, ahogyan lelke tükrén át látta, láttatta vidékünket századunk elején. A felhasznált fontosabb irodalom: HUDI József: Cholnoky Viktor veszprémi évei. In: Cholnoky Viktor. Vár ucca tizenhét negyedévkönyv 1993/1.134-149; GALSAI Pongrác: Cholnoky László. In: Prikk mennyei útja. Budapest, 1958. 393-421 42