V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

Bevezető Az ország sok más közepes nagyságú városához hasonlóan Veszprém polgári léptékű fejlődése is a század elején kapott nagyobb lendületet. A reformmozgalom a városi élet csaknem valamennyi területére kiterjedt. A gazdaság erősödését több kisebb és egy nagyobb üzem létesítése, a vasúthálózat bővítése jelezte, a civilizáltabb életkörülményeket pedig a vízvezetékrendszer kiépítése, a csatornázás, a villanyvilágítás bevezetése segítette. A városkép is egyre szebb lett. Igényes kivitelű középületeket, templomokat építettek, parkosítottak, s a belváros képét burkolt utakkal és tetszetős kirakatokkal igazították a városi igényekhez. A megélénkült tenniakarás természetesen a kulturális életre is kiterjedt. Régi óhaj vált valóra, amikor 1902-ben megalakult a Veszprém Vármegyei Múzeum Egylet, amelyet a Színpártoló Egylet megszervezése követett. Tagjainak és a város minden művelődést támogató polgárának segítségével nyithatta meg kapuit 1908-ban a kor legmodernebb technikájával, Medgyaszay István tervei alapján, szecessziós stílusban megépített színház. Újabb társaskörök és egyletek kezdték meg tevékenységüket, amelyeknek célja a közművelődés ügyének elősegítése, a tartalmas társasági élet szervezése volt. Az 1903ban alakult Veszprémi Dalosegylet a város zeneszerető közönségének java részét tömörítette. Ha kifejezetten irodalmi jellegű társaságról nincs is tudomásunk a század eleji Veszprémben, a város neves szülöttének, Endrődi Sándornak versei gyakran felhangzottak a helyi diák önképzőkörök és más kulturális egyletek műsorain. A költő, irodalomtörténész, újságíró és szerkesztő Endrődi - akit Arany János halála után s Ady Endre megjelenése előtt a kor legjobb magyar költőjeként tartottak számon - a város és a Balaton melléke természeti szépségeinek hírét vitte munkáiba. Ugyancsak Veszprémből indult a modern magyar próza két kivételes egyéniségének tragikusan rövid életútja. A Cholnoky fivérek, Viktor és László irodalmi szintű publicisztikát művelő újságíróként a kisvárosban szerezték meg azt a sokoldalú műveltséget, rutint, amelyet aztán a fővárosban kamatoztathattak. 1910-ben két veszprémi fiatalember, Ludvigh Kálmán és Próder László olyan társadalmi, irodalmi, művészeti és kritikai hetilapot indítottak szülővárosukban, amely radikális törekvéseivel egyedülálló a korszak vidéki társadalom- s irodalomtörténetében. A Modern Dunántúl című lap rövid, mindössze alig négy hónapos fennállásával is az új eszmék, irányzatok vidéki jelentkezését, térhódítását bizonyította. Innen indult és időszakosan itt alkotott Csikász Imre neves szobrászművész, s 19001907-ig Veszprémben érlelte művészi hitvallását és célkitűzéseit Nagy Sándor, a századelő magyar szecessziós művészetének kiemelkedő egyénisége, a későbbi gödöllői mester. A célkitűzéseket kiváló egyházi és világi személyiségek segítették megvalósítani, akik építő gondolatokkal, komoly szervezőerővel és anyagi támogatással szereztek a városnak múlhatatlan érdemeket. A város és polgárai szinte minden ügyét érintő dologban báró Hornig Károly megyéspüspök hozta a legnagyobb anyagi áldozatot. Tehetséges egyházi és világi fiatalok taníttatását is vállalta, Csikász Imre szobrászművészt tanulmányutak finanszírozásával és megrendelésekkel támogatta. Jánosi Ágoston püspök és Adám Iván a múzeumügy, dr. Óváry Ferenc a színházügy és a Balaton-kultusz fellendítésében tett kiemelkedően sokat. Törekvéseik eredményétől gazdagabb lett életünk, szellemiségük kisugárzó ereje ma is itt van közöttünk. 3