V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)
kat gyúrt a már feszínre készülő tehetség erejétől feszítve. Laczkó Dezső, a kiváló tanár ezt hamar felismerte, s tanácsára adták a szülők inasnak Fehár Sándor helybeli faszobrász műhelyébe. A mester a tehetséges fiút 1898 elején magával vitte Budapestre, ahol az 1901. május 3-án kiállított bizonyítványban már mint megbízható, ügyes szobrászsegédet ajánlotta az őt követők kezébe. Amit tanult és ami benne volt, a fiatalember már korán igyekezett városának megmutatni. Nyári vakáción otthon tartózkodó tanoncként rámát faragott a Szent László-templom egyok oltárképének, majd Polonyi Viktor asztalosmesterrel együtt elvállalta a veszprémi szemináriumi kápolna istallációs fafaragványainak elkészítését. A szószék egyik mezőjébe, a mestere mellé belevéste a saját nevét is. Ezekben az években készítette el az egy futó fiút ábrázoló gipszreliefjét, majd a Feltámadt Krisztus című fa reliefjét és Mili nővérét ábrázoló gipszreliefjét, természetes nagyságában. 2 Ébredő művészi ambíciói az Iparművészeti Iskolára terelték. Tanoncként mint esti hallgató, 1901. szeptemberétől pedig mint rendes tanuló került az intézménybe. A rendkívül jól sikerült felvételi vizsga után rögtön a II. osztályban kezdte meg tanulmányait szegényes körülmények közt, özveggyé lett édesanyja kevéske hozzájárulásától segítve. Ezek az évek attól is megnehezültek, hogy a nála hiányzó gimnáziumi tanulmányokat is pótolni kellett valamiképpen. Minél több a gond, annál erősebb a hazai kötődés. 1902-től mind több családtagját és ismerősét mintázta meg. Elkészítette Dudus nővére (Árvayné Csikász Márta) fejreliefjét, majd testi-lelki jóbarátjának Ribó Zoltánnak öntötte ki életnagyságú gipsz mellszobrát. Az 1901-2 között épült püspöki jószágkormányzósági palota főhomlokzatán lévő Madonna is az ő tehetségét dicséri. Az Iparművészeti Iskola negyedik évfolyamát 1904-ben fejezte be, s ezt a nyarat már a nagyon vágyott külföldi tanulmányútra való felkészülésnek szentelte. Pénzszerzési céllal nagy gipszdomborművet készített Madonna a kisdeddel címmel egy ismeretlen rézmetszet alapján. Mivel nem tudta eladni, pénzt nem kapott érte, a vágyak földje, Olaszország még távolabb került tőle. Talán bánatát fojtotta anyagba, amikor megmintázta a Furulyázó pásztorgyerek című szobrát, amely kezdetlegesen naiv, kevés valós művészi értéket képvisel, mégis legkedvesebb szobrává vált. Jobb pénzkereseti lehetőséggel kecsegtetett a munka Kaposvárott Borovicz Imre szobrász üzemében, ahol két évre átvette a szobrászmunkálatok vezetését. Épületek homlokzatát díszítette, ott is művészi alkotások létrehozására törekedve. Szorgalmát, kitartását, igyekezetét nem nézték tétlenül barátai és jóakarói. Dr. Óváry Ferenc országgyűlési képviselőnek kivált nagy része volt abban, hogy felhívta báró Hornig Károly megyéspüspök figyelmét Csikász Imre ragyogó tehetségére. A nemeslelkű és művészetet kedvelő főpap - a fiatal művész képességeinek várható fejlődéséről meggyőződve - 300 koronás támogatással indította el a magas művészet iskolái felé. Sikeres felvételi vizsga után a bajor Képzőművészeti Akadémián kezdte meg tanulmányait Münchenben. Mind tanára, Balthazar Schmidt, mind tanulótársai - Ráth Károly, Sámuel Koméi, Lux Elek - elragadtatott módon fejezték ki ottani előmeneteléről a véleményüket. A nagy várakozás, ami a müncheni tanulást megelőzte, nem tartott, s nem is tarthatott sokáig. Csikasznak elég volt az 1906-7-es tanév annak felismerésére, hogy az akadémikus klasszicizmus - amelyet Adolf Hildenbrand emlékére alapoztak, s amelynek lényege a kiszámítottság és a száraz értelem - lelki alkatának, művészi látásmódjának nem felel meg. Az 1907-ben itt készített Karoló leány és az Övedző fiú című gipszszobra megkomponálásában a hildenbrandi hatást tükrözte, de már a csikász látásmódon átszűrődve, oldottabb felülettel. München tanította meg az anyagszerű szemléletre, aminek később is nagy hasznát vette. A továbblépés igénye tehát megérlelődött benne, s a nyári hónapok után - Deogáró Aladár természetes nagyságú gipsz fejszobrát elkészítve - Veszprémből Brüsszelbe in28