Cs. Dax Margit (szerk.): A Bakony és a Balaton-felvidék évezredei. Állandó kiállítás a Bakony Múzeumban 1985.

Oltárokat állítottak az erdők, mezők istenének Silvanusnak (Papkeszi), a források közelében a Nymphaknak (Kékkút) stb. A háziistenek szobrai — falba mélyített kis fülkében — a háziszentélyben állottak. így Lar, a család védője és Apolló szobra, valamint az áldozat bemutatásánál használt 2 mécses és bronzkancsó Nagydémról. A hivatalos római istenvilág alakjai mellett a 2. századtól a keleti tartományokból jött katonákkal megjelentek a kisázsiai, szíriai, egyiptomi és iráni istenségek is. Pannoniában már az első században elterjedt Isis és Osiris egyiptomi eredetű kultusza (Badacsony, Somlójenő). Az iráni eredetű fény- és napistent, Mithrast a polgárság és a katonaság egyaránt tisztelte. Misztériumát a beavatottak csak fokozatosan ismerhették meg. Mithras volt a túlvilágon ítélkező bíró és a lélek kísérője is. Szentélyének középpontjában a bikát ledöfő Mithras szobra állt (Nagyvázsony—Dörgicse). A különböző keleti istenképzetek összeolvadásából keletkezett a Duna-vidéken elteijedt lovasistenségek kultusza (Balatonfűzfő). A keletiek napisten tisztelete az első lépés a mindent magába olvasztó egyistenhit felé. A kereszténység is a birodalom keleti tartományaiból terjedt el. Az embertelen kizsákmányolás, a jobb életre való kilátástalanság az embereket a túlvilág felé orientálta. A kereszténység első hívei főleg a szegények és a rabszolgák voltak. A császári hatalom sokáig üldözte a keresztényeket, de a 4. századtól államvallássá lett és az egyházi szervezet szoros érdekkapcsolatot alakított ki az uralkodó osztállyal. Első nyomai Pannoniában a 3. századból ismertek. A régészet több ókeresztény kultuszhelyet, templomot (basilika) és temetőkápolnát ismer ezekből az időkből (Kékkút, Keszthely—Fenékpuszta, Sümeg). A Csopakon felszínre került nyilazó alakkal és zergékkel díszített márványlap az egyik legerősebb korai eretnekség, az arianizmus pannonia elterjedésével hozható kapcsolatba. Az őslakosság temetkezési szokásaihoz igazodott a romanizált lakosság is. Az 1—2. században halottaikat máglyán elhamvasztották, majd összegyűjtött csontjaikat üveg-, kerámia- vagy fémedényekbe rakták, és sírgödrökbe helyezve azokat, föléjük halmot emeltek. Sírköveket, síremlékeket is állítottak az elhunyt tiszteletére. Az illir-kelta őslakosság thrák hatásra létrejött szokása volt a kocsitemetkezés. Az őslakosság vezető rétegéhez tartozókat kocsival és felszerszámozott lovakkal, bőséges étel-ital melléklettel bocsátották túlvilági útjukra (Inota). 14