Éri István (szerk.): Egry József Emlékmúzeum, Badacsony

A KIÁLLÍTOTT MŰVEK ISMERTETÉSE DESCRIPTION DES IMAGES EXPOSÉES Borsos Miklós vörös márványba faragott Egry-portréja nyitja meg képmellékleteink sorát. Ilyennek látta a szobrász az idős Egryt 1951ben. (A szobor közvetlenül a művész halála után készült.) A szellem fénye és a lelkület jóravalósága sugárzik a tömör formákba fogott arcról, akár a római bölcselők portrészobrai-ról. De amiként azok közül nem egyen e fényen kívül földerős életsorsot, rusztikus keménységet is látunk, akként itt is a természet ősi erőivel összefonódott ember befelé gazdagodó lelkiségének lehetünk a tanúi. A szobrász ilyen értelemben idézte meg a festőt, aki páratlan érzelmi mélységgel élt? át a hazai föld és az akkori idők természeti s emberi valóságát, hogy majd az átéltek lényegét a szellem fényében magasztosítsa fel arra az alkotói szintre, ahol az ember és a természet, a parányi rész és a mindenség, a pillanat és az örök, a való élet és a káprázat alkot senki más művésznél hasonlóan nem látott képi egységet. E művek ismerete és megértése megtisztulást, az esztétika nyelvén katarzist hoz számunkra, és ezt hozza majd az eljövendő nemzedékek számára is, egy soha el nem fogyó, ki nem apadó forrásnak az erejével. Egry 1903 körül készült önarcképe mutatja: milyennek látta magát húsz-egynéhány éves korában, amikor a művészpálya iránti elkötelezettség első határozott jelei mutatkoztak jövőt építő vágyaiban. A fővárosba került zalaújlaki születésű, félig falusi, félig városi proletárfiú, aki már gyermekkori élményeit - mint maga írta - a festéshez és a rajzoláshoz kapcsolta, aki mégsem juthatott be művészképző iskolába, akit ,,a% utca és a Nemzeti Múzeum" nevelt és aki takarítónő anyja és alkoholista napszámos apja mellett nagyobbára fizikai jellegű munkával kereste a kenyerét, már akkor az itt látható szinten festett, s az itt látható formában érvényesítette ösztönös úton szerzett kifejezőkészségét. A múzeumban többek között Munkácsy Mihály képeit tanulmányozta és - kezdetlegesen másolta. Van is valami távoli rokonság e fiatalkori kép és Munkácsy festői előadása között: az „Újoncok" című Munkácsy-festmény paraszt-munkás fiait juttatja az eszünkbe. A részletek formálása, a néhány szín biztos megválasztása már most vérbeli festőt sejtet. Valami virágdíszféle van a hajában vagy éppen csak földerengő kalapján. Színei pirosas, fehéres, zöldes árnyalatokat mutatnak. Lehet, hogy behívták sorozásra? Talán nem is virág, hanem kokárda az a dísz? Ilyen szempontból is megvolna a Munkácsyval vont halvány párhuzam? Mindegy. Fontosabb, hogy ha hivatalos művészképző iskolák nem is, de a hazai hagyományok őrt álltak indulásakor, segítették első bizonytalan lépéseit. Azóta eltelt hetven esztendő. Művei megfellebbezhetetlenül legjava múzeumi értékeink közé jutottak, azoknak a mestereknek a sorát folytatják, akiknek alkotásait indulásakor még ő csodálta és tanulmányozta. Most mi csodáljuk és tanulmányozzuk mindazt, amit O adott a magyarságnak, a világnak, a művészetnek.