Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

mesterek, a szolgálómestert pedig mint a legfiatalabb mestert, a táblahordásra és egyéb terhesebb feladatokra kötelezték. Ezért ezt a tisztséget gyakran pénzzel meg is váltották. Végül a nótárius, a céh jegyzője végezte el a céh írásbeli munkáit. A XVIII-XIX. században a központi ellenőrzés erősödésével a földesúr, a város vagy a megye képviseletében céhkomisszárius is részt vesz a céhek gyűlésein. VALLÁSI KÖTELEZETTSÉGEK A céhszabályok, különösen a XVIII. század óta a Habsburg-királyok rekatolizáló törekvéseinek elősegítése érdekében egyre több vallásos jellegű kötelezettséget írtak elő (misehallgatás, az egyház anyagi támogatása stb.). Egyik ilyen legfontosabb kötelezettség az Urnapi és egyéb egyházi körmeneten való részvétel volt. Hogy pedig a körmenetek, az ún. processziók fényét minél inkább emeljék, az articulusok kötelezően előírták, hogy minden céh zászlót készíttessen és azok alatt vonuljon fel a céh minden egyes tagja, valláskülönbségre való tekintet nélkül. Ilyen előírásokat tartalmaz pl. a veszprémi magyar vargacéh 1772. évi céhlevelének I. articulusa is. Csak az 1813. évi általános céhszabályzat menti fel a protestáns céhtagokat a körmenetben való részvétel alól. Álljunk meg egy pillanatra a vargáknál. A vargamesterség már rég kihalt. Az ősi egységes bőrkikészítő és feldolgozóipart nevezték így. A varga tehát eredetileg bőrkikészítő tímár és lábbelit szabó és varró mester volt egyszemélyben. Ellentétben a csizmadiákkal és cipészekkel, akik csizmát és cipőt varrtak, a vargamester sarut és bocskort készített az egyszerű nép számára. A céh^ás^lók természetesen a mesterségjelvények mellett a céh védőszentjét ábrázolták és a királyi privilégiumok értelmében azokat a „parochiális templomban" kellett tartani. Elkészítésük meglehetősen költséges volt. A veszprémi belső molnárcéh zászlója pl. 1836-ban több mint 500 forintba került. Elszámolásából kiderül, hogy a hatalmas összeg hányféle kiadásból tevődik össze. A boltostól vették a damasztot, ezenkívül szabó, gombkötő, aranyműves, piktor, lakatos és asztalos dolgozott rajta. Nem csoda hát, ha különösen a kálvinista céhtagok erősen tiltakoztak a súlyos terhek ellen. így 1741-ben a pápai borbélycéh arról panaszkodik a földesúrnak, hogy egy bizonyos Robics Ferenc borbélymester a céhben rengeteg confusust (zavart) okoz, mert „ha ennek a zászlócsinálást előhoztuk, eőkegyelme nemhogy ebben az ő buzgóságát megmutatta volna, hanem inkább kihurrogatván bennünket azt mondotta: Minek zászló. Én ugyan annak a nyelét sohasem fogom vinni!" A kálvinista többség ellenállása miatt így azután a pápai borbélycéh kénytelen volt a processziókon való részvételről el is maradni.