Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

ragók pedig a két nagy mezővároson kívül Palotán és Zircen tömörültek céhbe. Az iparcikkek iránti, folyton növekvő és egyre sokrétűbbé váló igények kielégítésére azonban a céhrendszer képtelen volt. Érdekes kísérletek történnek éppen Veszprém megyében a céhrendszernek a manufaktúrába való átállására, de a céhrendszer megcsontosodott, minden rugalmasságra alkalmatlan alapelvei ezt eleve kizárják. A hadfelszerelési igények kielégítésére az óbudai hadfelszerelési bizottság a veszprémi csutorás céhvei 25 000 db katonai facsutora (kulacs) szállítására szerződik. A palotai csapó-céhvel 1798-ban 10 000 rőf halina szállítására jön létre egyezség. 1842ben már versenytárgyalás formájában folytatódik a kapcsolat lópokrócok és ágytakarók gyártására, sőt a palotai csapó-céh a székesfehérvári szűrszabó-céhvel kooperálva a szabadságharc „Alladalmi Fölszerelési Ruhabizottmánya" részére is szállít 1849-ben 20000 rőf halinaposztót, amit a szűrszabók ún. ,,handrának", katonai mundérnak dolgoznak fel. Ennek a hadiszállításnak az ellenértékét a szabadságharc elbukása miatt már nem kapták meg a csapómesterek, és 1867-ben a kiegyezés után is hiába kísérelték meg követelésüket az állam ellen érvényesíteni. Ez a néhány nagyobb szabású közös vállalkozás sem tudta a céhrendszer évszázadokon keresztül beidegzett merev korlátait meglazítani. Tovább folyik az egyre egyenlőtlenebbé és kíméletlenebbé váló küzdelem az egymás után alakuló szabad vállalkozások, elsősorban a „fábrikák" ellen és a csapók - bár küzdelmükben időnként még a püspökség és a káptalan támogatását is élvezik - végérvényesen elveszítik a harcot a legközelebbi és legerősebb konkurrens, ,,a majki csapó fábrikával" szemben. A gazdasági harcban a céhes kisipar elbukik, bár még hosszú évtizedeken keresztül tovább él az ipartestületek keretei között, igaz jóval szerényebb gazdasági és társadalmi súllyal.