Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

Vác után az utas belép abba a síkságba, mely Magyarország keleti felét alkotja. Jelenleg nem állt módomban, hogy utamat arra felé folytassam. Mindamellett felhasználom ezt az alkalmat arra, hogy beszámoljak arról, amit e tárgykörben összeszedtem. Beszámolóm nem lesz hamis, mert a Nagy-Alföld egy részét láttam, a többiről meg sokat hallottam. A tájék e pillanatban jellemző volt: egy nagy darab száraz, homokos föld nyúlt el előttünk; néhol nyoma sincs a növényzetnek, legtöbb helyen meg éppen csak annyi a növény, hogy a homokot megfogja. A szél a homokot itt buckákban hordta össze, ott meg hullámokat szántott bele. aminőket a patakok homokos partjain látni. Elvétve néhány hektár jó tőzegföldet is ki tudtak vágni és itt-ott némi szántófölddel körülvett tanyák is voltak láthatók. Az olvasó térképen menjen Váctól Pestig, Pesttől Debrecenig, Debrecentől Nagyváradig, Nagyváradtól Temesvárig és onnan Szeged irányában vissza Pestig: alig fog valamelyes emelkedést találni. Végigjárja ennek a homokos, rendkívül termékeny, de lakatlan világnak jó részét, síkságokat lát, amelyeken hatalmas gulyák legelnek és csodálatos mocsaras földeket a Tisza mindkét partján, és mindezt egy szóval lehetne jellemezni: egyforma és látszólag határtalan rónaság. (186-198.) Ó-Buda határa tele van szőlőskertekkel. Kitűnő vörösbor terem itt. Ausztriában budai bor néven ismerik és igen kedvelik. A szőlőkben néhány lakóház és a nádor nyaralója áll. Ebben a körzetben a szüreti mulatságok nagyon divatosak, talán sokkal inkább, mint bárhol másutt az országban. A szüret után rendezik a szüreti koszorút s ezt követi a bacchanális tánc. Egy szemtanú éppen ezen a helyen, ahol most járunk, végignézte és leírta. A menet élén lovagolt egy férfi teljes hadi vértezetben, kezében fehér és vörös zászlóval. Utána jött egy bohóc és több álarcos alak. Akkor megjelent hat fiatal férfitáncos teljesen fehérbe öltözve vörös szalagokkal és csokrokkal, zöld bársonysapkában. Ugyanannyi fiatal nő következett ugyancsak az alkalomnak megfelelő ruhában. Mindegyikük a baljában tálcát és poharat, jobbjában meg borosüveget tartott. Egyszerre táncoltak és ittak, mégpedig nagy gyakorlottságról tanúskodó ügyességgel. Ekkor következett párban nyolc férfi és ugyanannyi asszony egyforma ruhában, jobbjukban aranyozott pásztorbotot fogtak, fejükön szőlőlevél-, virág- és szalagdísz. A menetben most négy asszony következett, öltözetükben mintha Hogarth nőalakjait utánoznák. Két boton a koszorút vitték. A koszorú harangalakú volt, ügyesen összefonva a legszebb szőlőfürtökből, arannyal és szalagokkal díszítve. Végül még nyolc pár jött ugyanolyan öltözetben. Az volt a feladatuk, hogy időről időre felváltsák a koszorúvivőket. A nép tömegekben tolongott. A menet zeneszóval és szüntelen örömujjongásban végigvonult a váron keresztül a külváros utcáin, azután visszakanyarodott a szőlőbirtokos háza elé és ott lakomával meg tánccal fejezték be az ünnepséget. A bécsi kocsiút egyelőre még a Duna partján halad, csak kis távolságban a folyótól, de azután balra fordul egy völgybe. A vidék, amelyen most áthaladtunk, míg