Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

az őket jellemző gyorsasággal és ügyességgel hangolni kezdett. A ház, amelybe húzódtunk, az előbbinél alig nagyobb szobából állott. Az ágyak elfoglalták a helyiség nagyobb részét. A falak szentképekkel voltak gazdagon díszítve. Egy székbe ültettek és mellém a vendéglőst mint tolmácsomat. A fűtött kemence padkáján egy cigányasszony ült és font, míg a gyerekek a háta mögé kuporodtak. A négy muzsikus körbe állt, és néhány bejött paraszt kiegészítette a belső társaságot. De kint sokkal többen álltak, mert a zene hangjai idehozták a népet, meg aztán az a hír, hogy angol ember jött ide, akkora kíváncsiságot szült, hogy csakúgy tolongtak a kis ablakok előtt, hogy ki-ki legalább egy pillantást vethessen a szobába. Három hegedű és egy brácsa voltak a hangszereik. Kérésemre magyar és tót népdalokat játszottak. Egy teljes óráig hallgattuk és nem bántam, hogy vége lett a hangversenynek, mert igazság szerint az alacsony mennyezetű szobát mégsem ilyen hatalmas bandára méretezték. A SÁGI CIGÁNYBANDA GIPSY MUSIC AT SÁG A vendéglőbe visszatérve tűrhető vacsorát találtam, ágyam is készen várt. Másnap korán reggel elindultunk Ságról. Rosszul tartott disznókondák között mentünk, övék volt az egész út. Miután átjöttünk az Ipoly folyón, sík vidéken utaztunk, míg egy magaslatra nem értünk, ahonnan egy terjedelmes és mocsaras síkságra nyílt a kilátás. Néhány nagyobb községet is lehetett látni, de kocsisom tót nyelve felmondta a szolgálatot, amikor a falvakat tudakolta, mert most már színmagyarok között voltunk, akik csak a maguk anyanyelvét beszélték. Kercsztülmenve Hont községen, olyan nyílt, egyenetlen,