E. Takács Margit: Csikász Imre (1884–1914) Emlékkiállítás (Veszprém, 1964)

1913 június 7-én éri élete utolsó nagy sikere; táviratot kap Münchenből: „E pillanatban függesztették ki munkádra a römisch 2. Medalient, örvendek, hogy én üdvözölhetlek legelőször —- Raj ki." A. müncheni Nemzetközi Tárlatra kiküldte ugyanis a „Fiatal lány"-t, melyet ott a nemzetközi zsűri egyértelműen a legjobb alkotásnak minősített, az előcsarnok díszhelyére állították és a bajor állami aranyéremmel tüntették ki. Öccsének, Csikász Istvánnak visszaemlékezése szerint utolsó munka ja Lót feleségének megmintázása lett volna, mely az asszonyt a kővémerevedés pillanatában ábrázolja. Izgatta a probléma, az átmenet élő test és szervetlen anyag között. Valószínűleg kezdeti terveknél nem jutott tovább. 1913 karácsonyán baráti látogatásra Veszprémbe utazott, már lázas-betegen. December 26-án, mivel barátai nem akarták elengedni a fűtetlen Százados úti műterembe, szó szerint szökik vissza Pestre. Szilveszter estéjén a Japán Kávéházban összeesett, a Park-szanatóriumba szállították, ott halt meg 1914. január 23-án áttételes mellhártyagyullacíásban. Négy hónappal később töltötte volna be harmincadik életévét. Halálának híre megdöbbenéssel töltött el mindenkit. A Kerepesi temető halottasházában összegyűlt a művészvilág, családja, barátai, tisztelői. Koporsóját Munkácsj-lepellel borították. A lapok megemlékezéseikben a tragikus halálhír mögött meghúzódó külön tragédiát boncolgatják: pontosan akkor kellett meghalnia, amikor tanulóévei után alkoto korszakába érkezett, megmutatva, mire képes, mit várhat tőle a magyar képzőművészet. Egy nappal később Veszprémbe vitték holttestét, s a Csikász-család sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Pályatársai rajzaiból, szoborvázlataiból rögtönzött kiállítást rendeztek az elárvult műteremben, az elhúnyt művész özvegy édesanyjának megsegítésére. Három évvel későbben, 1917-ben került sor a Greguss-alapítvány szobrászati díjának kiosztására. Mint tudjuk, ezt a művészeti díjat, különböző ágakban, hatévenként kapták meg az arra érdemesnek ítélt művészek. Az alapító okmány szerint egy meghatározott mű, vagy egy életpályának az adott hat évre eső szakasza kerülhetett jutalmazásra. — 36 —