S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Németek viselete

port apró fehér vagy bordó mintásat kedvelték, ill. a sötétkék „fődű" kendőnek a széleit körben sárga levélfüzérrel élénkítették. A tarkón megkötött kendőkről szóltunk. Az áll alatt megkötött kendőket levé­tel után összehajtották, gondosan ügyelve arra, hogy ugyanazon helyre essenek a hajtások, ezért a kendők sarkát eltérő színű fonállal X alakban beöltve megje­lölték, aminek segítségével az álluk alá mindig ugyanazon kendősarkok kerül­tek. A városlődiek teljesen eltakarták hajukat a kendővel, a tótvázsonyiak, barna­giak, vöröstóiak magasra kötötték, a homlokuk fölé, a márkóiak, csehbányaiak, olaszfalusiak, nagyesztergáriak, bakonynánaiak, bakonyoszlopiak pedig homlo­kukba húzták. A fejre való kendőkön kívül használták a vállkendöket, amelyeknek egyik cso­portját az ingvállas viseletek rojtos szélű, bordó, barna, piros, zöld alapon nagy rózsás kasmírkendők (69/a és 69/b képek Városiad), másik csoportját a gazdag, lapos öltéses technikával, fehérrel hímzett fehér kendők (70. kép Városlőd), har­madik csoportját pedig a Városlődön, M agy arpo lányban használt komakendők alkották (71. kép Városlöd). Ezeknek a nagyméretű (140x140 vagy 160x160 cm), fehér alapon fekete vagy szürke pettyes delénből, mosóanyagból, kartonból való kendőknek széleit kézzel horgolt csipkével keretezték és egyik sarkát fehér lapos öltéssel, dús levél-és virágmintákkal kihímezték. A komaasszonyok több­nyire a gyermekágyas látogatásakor vették fel ezt szokásos módon (vállra téve, derékban hámi megkötve), de komatálat belekötve is szokták használni, ami nyilvánvalóan másodlagos felhasználása lehetett akkor, amikor az ingvállas vi­seletet ilyen alkalomra már nem vették fel. Ezenkívül még kisebb ünnepeken is vállukra tették. Ebbe a csoportba sorolható a városlődi menyecskék vállkendőinek egy válto­zata, amit stukkómintásnak (Stucktichl) mondtak (72. kép, Városlőd). Fehér alapján, körben a szélein 10-20 cm szélességben elhelyezkedve fekete vagy pi­ros színben, nagy méretben vegyes virágfüzér húzódott, ami gyárilag belenyo­mott minta volt. Ennek alkotta párját a kígyózott mintás vállkendő, ahol a kar­tonkendő piros alapján az egész felületet kígyózó formában rányomott tarka vi­rág és levélminták borították (73. kép Városlőd). Ennek a széleit egyszerűen csak beszegték. Ugyanide tartozóak a kékfestő vállkendők, amelyeknek körben a szélein 15­20 cm szélességben nyomták rá a sárga vagy piros színű virágfüzéres mintát. Ezeket különösen Tótvázsonyban és Márkon kedvelték. A vállkendők nagysága 140-160x140-160 cm közötti volt. Télen mind az asszonyok, mind a lányok vállukra nagykendőt vagy leterítő kendőt borítottak, amit elől általában biztostűvel összetűztek. Ezek a 180­220x180-220 cm nagyságú kendők viselőiknek nyakát, hátát, mellét és derekát befedték. Használták úgy is, hogy fejükre tették, s így nemcsak felsőtestüket, ha­nem fejüket is védték vele. Az I. világháború előtt ezek posztóból készültek, fe-

Next

/
Thumbnails
Contents