S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

A térség magyar paraszti viseletei a XX. században

ing, nyakkendő és zakó is, továbbá a csizma, a bakancs mellett pedig a félcipő. Fejrevalónak maradt a kalap, a kucsma és a sapka. A női viseletekben az ujjasos öltözetek egyeduralkodókká váltak. Köznapra egyszerűbb anyagból, ünnepre drágább kelméből készítették. Utóbbit díszvarrással, fodrokkal, csipkével, gyöngyökkel díszítették is. A felső részét, a réklit, vagy ujjast régiesebb módon a szoknyán kívül hordták (22. kép , Szentgál), míg a vékonyabb anyagokból varrott, újabb divatúakat a szoknyába tűrve vették magukra (23/a. kép, Balatonhenye). Szentgálon még előfordult ez időben a rókaprémes, posztóból készült mente, a mándli viselete is. A kisnemesi családok nőtagjai kötényt 23/a kép: Hegyi Lajosné Bertalan Karolina ünnepi ruhához változatlanul nem Lajos fiával Balatonhenyén 1905-ben kötöttek. A paraszti viseletben rendkívül kedvelt volt a kékfestő szoknya és rékli, bő köténnyel. A szoknyákat társadalmi hovatartozástól függetlenül derékban ráncolták, így megvolt a kellő bőségük. Hosszuk a bokát eltakarta. Anyaguk és színük igen változatosnak mondható (23Vb. kép Monoszló, 24. kép Mencshely, 25. kép Balatonhenye). Létezett a részekből szabott szoknya, sőt, a bélelt is. Ezeknek a szoknyáknak az aljára más színű, többnyire vastagabb anyagból 1520 cm széles bélést varrtak, ami jó tartást adott nekik. E bélést kebelnek hívták. A legöregebbek felvették még a főkötőt, általában azonban kendőt kötöttek, a kisnemesek közül a módosak pedig kalapot vettek. A lányok az 1930-as, 1940es évekig még felvették a nyakba való, vagy vállkendőt az ingvállas öltözethez. Akinek télire nem tellett kabátra, az vastag kendőbe burkolta felsőtestét. Az ingvállas öltözetet kiegészítő nyakbavaló kendők java része fehér gyolcsból készült, fehér lyukhímzéssel és pókos technikával. Ezeknek a kendőknek az egyik sarkát, ami szem előtt volt, rendkívül gazdagon hímezték. A belső sarkára ugyancsak került néhány díszítő motívum és valamivel több a két szélső sarokra, ami a kendő megkötésekor is látható volt. Külön specialisták foglalkoztak a kendők hímzésével. Néhány esetben a készítő nevét is belevarrták a hímzett minták közé. Pl. Vadász Zsófiét, Vitari Zsuzsiét, Badics Zsófiét Rédéről, Takács Örzséét Veszprémvarsányból. Lábukra az idősebb asszonyok még felhúzták a csizmát, általános azonban a cipő viselete lett. A hosszú szárú, sűrűn főzöttet és a szár nélküli félcipőt egy-