Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP Hívott a puszta, a vándorlás, de a „hív" szót még a finnugor őshazából hoztuk. Egyik legősibb szavunk, hisz megfelelőjét megtaláljuk a Kelet-Szibériában élő szamojédeknél is, akik legkorábban szakadtak ki a finnugor közösségből. Ülök a fehér papír előtt, s írok. Tudom, hogy a „papír" görög eredetű szó, de honnan jött az a szó, mely mesterségemet jelzi? Az „ír" a csuvas török nyelvből jött, megfelelői ott vannak a kipcsakoknál és a csuvasoknál. (Az „író"-t viszont a XVI. században említi először írásban a gyöngyösi latinmagyar szótártöredék. Elég régi hát a mesterségem.) A „könyv" eredete homályos, valószínű valamelyik török nyelvből jött. A „toll" viszont finnugor, s már a török korszak előtt ismertük a „rovást", bár a rovásírást magát a türköktől vettük át, amikor belekerültünk a nagy ázsiai türk kultúrkörbe. Rokonaink élnek ma is az Ural két oldalán - a „rokon" szó viszont ugor eredetű megint. De a nép - a „nép" ismét csak finnugor szó - amerre vándorol, mindig gazdagszik szavakban, s teremt is szavakat, ezt a szót is mi teremtettük meg. Már a honfoglalás korában egy sereg szláv, német, francia, latin szó jutott a nyelvünkbe, s felvettünk sok európai vándorszót is, mint a „molnár"-t. Mily gazdag regénye van a magyar nyelvnek. Varázsigék a szavak, melyek őrzik a múltunkat, s magyar örökkévalóságunkat. Minden egyes szóban ott a történelmünk és a sorsunk. Az Ázsia és Európa adta kincseket formálta át a magyar lélek, hogy a miénk legyen: csak mi értsük titkát, mi ruházzuk fel a magunk varázsos erejével. Őriznünk kell az ősi magyar nyelv varázslatos titkát. Ránk bízták.