Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP ben, az osztyákoknál, cseremiszeknél, mordvinoknál, lappoknál. Életutunk a bölcsőtől a koporsóig - fűzöm tovább a gondolatot -, most már hol a bölcső? Török eredetű szó jóval a honfoglalás előtt került nyelvünkbe, talán a Tobol és az Irtisz vidékén, az Ural keleti oldalán, hol a finnektől elszakadt ugor előmagyarok kapcsolatba kerültek az Ázsia belsejéből nyugat felé vándorló ugor törökökkel. A két nép egyesüléséből született a magyarság - az ugorok átadták nyelvüket, a törökök életformájukat, törzsi szervezetüket, dalaikat, írásukat. Bölcső - megfelelője ott van az úz nyelvekben, a kipcsak-tatároknál s végig Szibérián, egészen a jakutokig. S a „koporsó" is a török nyelvből jött, megtalálhatni minden török nyelvben, a csagatájban éppúgy, mint a baskírban. Mily messzi múltat őriznek a szavak! „Múlt" s a „múlik" is a finnugor őshazából jött velünk, kísér bennünket már évezredek óta, s a voguloknál, cseremiszeknél, a mordvinoknál éppúgy „múlik" az idő, mint - nálunk. S a „szó" maga? A finnugorok szétválása után keletkezett, csak az ugor népeknél maradt meg, bár egyes nyelvészeink török származását sem tartják kizártnak. Különös, a „kín" szót is Jugriában kaptuk, törököktől, talán azért, mert az életforma átváltása nem ment egykönnyen: a halász-vadászokból lovas nomádok lettünk. De „kincset" is kaptunk ott, s ez a szó meg minden valószínűség szerint Perzsiából jött, irániak közvetítették, kikkel már az ugor előmagyarok is kapcsolatba kerültek. Másfajta világ lett a sztyeppe világa, mint korábban az erdők s mezők világa volt. Egyik szavunk - erdő - korai, finnugor, másik - mező - az ugor korra mutat. De már a sztyeppén ismerjük meg a „kökörcsint", melyre visszhangzik minden török nyelv, az úzoktól a kipcsakokig, a csagatájtól a tatárokon át a kínai törökig valamennyi.