Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP Varázsszavak Mi lehetett az első szó, amit az ősember kimondott? Valamiféle indulatszó, talán a kínnak, a fájdalomnak, vagy éppenséggel az örömnek a szava. Inkább hasonlíthatott állati üvöltéshez - s mégis mennyi időnek kellett eltelnie, amíg megszületett ez az első költő. Mert költő volt az az ősember, aki kiformálta az első szót. Babonás félelemmel nézhettek rá a többiek, s talán azóta szűköl bennünk egyféle rettegés: félünk bizonyos szavaktól, varázserőt tulajdonítunk nekik. Bizonyos ősi vallásokban nem is volt szabad kimondani némely szavakat - a zsidók se mondták ki az Egyetlennek, Istennek, Jáhvénak nevét. Mesterségemhez tartozik: hiszek a szavak varázslatában. Félelmetes varázseszköznek tartom, s beavatott legyen, varázsló, aki bánni tud és mer vele. De a varázserőn túl minden egyes szónak sajátos történelme, múltja is van. Minden szó mögött ott a regény - nemzetünk, népünk, sorsunk, múltunk, életünk végtelen regénye. Sokszor tűnődök: meddig visznek vissza a szavak? Messze tűnt évezredek emberei üzennek a szavak által, porladó ajkak suttogják felénk az időtlen üzenetet. Halottak élő üzenetét. Nemzedékek adták át egymásnak, hosszú vándorúton őrizték, mint a kincset - akár a zsidók a negyvenéves sivatagi vándorlás során a frigyládát. Nem holt anyag a nyelv, hanem élő valóság, mely növekszik, gazdagszik, terebélyesedik - s néhány régi hajtás idővel elsorvad. Szavak kísérnek végig életünkön - „él" mondom, s lám ez a szó a finnugor őshazába visz, jóval a Krisztus születése előtti időkbe, a Káma és a Bjelaja folyók mellé, az Ural nyugati oldalára - hisz megfelelője fellelhető ma is minden finnugor nyelv-