Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP Más szavainkat bizonyára a belső-ázsiai Kér és Kürt törzseink hozták, s e szavak ott hullámzanak ma is a kínai nagy fal és az Ural között. Szavak kísérnek vissza bennünket a régi Magna Hungáriába, hol népünk egy része maradt, kikre Julianus barát még rátalált, s akik aztán a baskír-török meg a csuvas-török nép álarcát vették föl. S mennyi szín gazdagította nyelvünket a honfoglalás óta! Olyanféle a magyar költőnek, írónak a nyelv, mint a sámánok varázsköpönyege, melyet különféle csengőkkel aggatnak tele, s azok minden mozdulatra másféle hangon csendülnek meg, szellemek nyelvén beszélve, azokat idézve. A mi magyar nyelvünk szellemidéző nyelv. Úgy rakódtak egymásra a szórétegek, mint a föld gyűrődései, földrengései, áradásai után a földrétegek. Egy-egy szavunkat a mássalhangzókat halmozó szlávoktól kaptuk, s aztán lágyítottuk őket a magunk ízlése, természete szerint. Más szavainkat a hódító római légiók beszélték, hogy aztán a mi ajkunkon megint csak sajátosan magyar szavakká legyenek. A sámánok nyelvét beszéljük mi, magyar írók. A sámánok nyelvét, mellyel az ismeretlen istenhez imádkoztak, mellyel révületben gonosz démonokat űztek el, vagy megholt apák szellemét idézték meg, mellyel bűbájosok átkot szórtak az ellenség fejére. Egy-egy szó még az ázsiai jurtákhoz visz, a másik az alánok földjére, vagy éppen a Kaukázus bércei közé, hol, lám, a lezg és avar törzsek nyelvében ma is élnek a finnugor szavak. Más szavainkat a diadalmas nagymogulok vitték el Indiába, ismét mások - ki tudja miképpen, talán a rejtelmes „tinglin" nép útján az ajnokhoz s a japánokhoz jutottak, a Felkelő Nap országába.