Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

CSILLAGKÉPEK

VASÁRNAP - Madzsar... madzsar... - ismétli egymásután többször is. Mintha most ismernénk egymásra, rég nem látott rokonok. Megragadja a kezem és hevesen megrázza. - Madzsar... madzsar... Előveszem minden török tudásomat: - Gününür hajir olzum (jó napot kívánok)! - mondom. Valamikor volt egy tíznyelvű nyelvkönyvem, abból tanultam meg néhány török mondatot. A török arca ragyog. S most egyszerre elsorolom mindazt a török jövevényszót, ami hirtelen eszembe jut. - Alma - mondom -, balta, kicsi, bicsak, bölcső, búza... A török lelkesen ismétli: - Elma, kücsü... - Izem va, bizim var (nekem van, neked van) - ragozok hadarva, de a harmadik személyt elfelejtettem, ismétlem tehát az első kettőt. - Kicsi bicsak zsebemben van - mondom. A török arca boldog nevetés. Még felötlik bennem néhány szó, de nem vagyok biztos benne, török szavak-e, hát nem mondom. Most már zavaros és zagyva indogermán keverék nyelven, német és francia szavakat törve, igék infinitivuszával magyarázunk egymásnak. Ami a lényeges: megtudom, hogy én vagyok az első „madzsar", akivel a török találkozott. Akitől török szavakat hallott. Barátom, rokonom, testvérem. Fényképeket szed elő. Török atyafiak, suttyó gyerkőcök néznek rám a képekről. Mintha távoli rokonaimat látnám, akikről mindig tudtam, de akikkel eddig nem találkoztam. A vonat csattogva fut a Rajna völgyében, mesés várak mellett. A Loreley-Iegenda leng a folyó felett, s mi ketten, egymástól rég elszakadt s véletlenül összesodródott rokonok dadogunk egymásnak, tört és kevert indoeurópai szavak-