Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

„Túl az Óperencián.." I. Erre a kedvesen buta dallamra lejtettem életemben az első keringőt, Popladek tanár úr műintézetében, húsz-egynéhány évvel ezelőtt a Kiskoronában. Az első keringőt az első keménygallérban, az első lakkcipőben, de - nem az első szerelmemmel, bizonyos Annuskával. A zenét Mihalik Pubi zenekara szolgáltatta. Pubi afféle kétlaki ember volt, mint ama operettbeli Fridolin: hajnalonta a Szent Margitról elnevezett templom kórusán, meglehetősen reszelős, borízű hangon az orgona mellett énekelte a szenténekeket, éjszakánként viszont profán és bohém muzsikus volt a Kiskoronában. „Túl az Óperencián..." - dúdoltam én is tánc közben Annuska fülébe, s azt hiszem, arra gondoltam, amire azok a kalandozó magyarok, akik e szót: Óperencia, megalkották. Mert a történészek számon tartják, hogy az Óperencia tulajdonképpen az „Ober Enns" szóösszetételből keletkezett. Ennsen túl kezdődött a kalandozó magyarok számára a végtelen távolság, a messze, a „lehetőség". Hát az én képzeletemben is, akkor, kamaszkorom nagy lendülésében valami ilyen ködös, formátlan és megfoghatatlan messzeséget és lehetőséget jelentett az Óperencia, amelyről Annuska fülébe énekeltem tánc közben. Aztán eljutottam az Óperenciás-tengerig, s át is keltem azon. Tíz évvel ezelőtt. Tíz év nagy idő, eddigi életemnek negyede. Ennyi ideje élek „túl az Óperencián". Érdemes hát egy kis számvetést csinálni: vajon hogy s miként sikerült e kaland? Mert éppen olyan kalandvággyal indultam neki az