Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

Innen el. Alig pár hónapja, hogy vége a háborúnak, de mindenki menekülni akar a régi élete roncsaitól. Mindegy, hogy hova. A tengeren túlra, vagy a csillagokba. Csak - innen el. - Hány éves a kicsi? - kíváncsiskodik az öregasszony nagymamásan. - Tizennégy hónapos! - Ezt az asszonyka mondja, de előbb keresgéli a szavakat. Nem jut eszébe a „Monat". Évet mond előbb, s ezen nevetnek. - És mikorra várják a következőt? - Márciusra. A fiatalok egymásra néznek és elmosolyognak. A fekete hajú nő végigméri az asszonykát, elfordítja fejét és azt gondolja magában: bolond ez! A szalmaszőke fiatalasszony lehajtja fejét, végtelen sajnálkozást érez, csaknem ajkán van már: szegényke... Az asszonyka felkel és viszi a gyereket. Az öregasszony hosszan néz utána és mintha magának mondaná, halkan tagolja a szavakat: - Kis szent ez az asszony... V. A tanár úr egész nap a várost járja. Össze-vissza. Nincs semmi célja, de megy. Viszik a lábai. Szavakat les, valamit, amiben biztatás van. Valamit, ami irányt mutat. Mit lehetne kezdeni? Hova lehetne menni? Este kerül vissza a menhelyre. Vacsorára. Az asszonyka jön eléje. Kisírt arccal, vörös szemekkel. - Mi az? Mi történt? - Ellopták a harisnyámat...