Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Tagore 1926-ban járt Magyarországon s itt, a Balaton partján keresett, s talált gyógyulást. Az előkelő indiai családból származó, európai kultúrát ismerő költő a hinduizmus megújítására, a Kelet és a Nyugat kultúrájának megértésére törekedett. 1913-ban tüntették ki a Nobel-díjjal, majd egy évvel később az angol király lovagi rangra (Sir) emelte. Ám, amikor az első világháború után a gyarmatosítók kegyetlenül eltaposták az indiai szabadságtörekvéseket, leköszönt rangjáról. Az ősz szakállú, hajú költő prófétai jelenség volt. A Tolnai Világlapja közölte fényképét a Gellért Szálló főbejárata előtt és a tiszteletére rendezett banketten, ahol a híres cigányprímás, Radies Béla muzsikáját hallgatja... Magyarországi tartózkodásának fénypontja Balatonfüred volt. Magával ragadta a táj szépsége és nyugalma. Ezt írta: „Az egész világot bejártam, de az égnek és a víznek ezt a csodálatos szépségét, amely Balatonfüreden, a vízparton gyönyörködtet, sehol megragadóbbnak nem láttam." Tán a költő szavait susogják most is a fák, ahogy az enyhe szellő játékosan megérinti a lombokat. S ahogy megyek végig a sétányon, mintha a „legnagyobb magyar" árnyalakja jönne mellettem, akinek kezdeményezésére 1846-ban elindult a tó hátán a Kisfaludy névre hallgató első gőzhajó; márványszobra tán azt látja most is. A nagy mesemondó bronzszobra tovább álmodhatja az Aranyember történetét, melyet itt, a villájában vetett papírra. S a nemzet csalogányára emlékezik az a ház, mely a legkedvesebb fészke volt, saját szavai szerint. És sirályok röpködnek a két balatoni bronzember, a Halász és Révész körül a kikötőben... (Balatonfüred, 1995. szeptember 23.)