Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

tekintélyes polgáré, aki úgy pödörte bajuszát, mint apám a század elején. Elfeledtem a nevét a harangöntőnek, de talán meglelném a házát a Búzapiac tér mögött. Vajon öntenek-e még harangokat Veszprémben? Áll még a régi házak egy része, csak lakóik lettek árnyak. Stiffel úr, a cukrász, aki a legfinomabb rigójancsit, indiánért és fagylaltot készítette. A termetre is tekintélyes Csepely úr, a temetkezési vállalkozó, aki foglalkozásához illően sujtásos fekete ruhát viselt, mintha örökké gyászolt volna. A Glázerdrogériában hívták elő első fényképfelvételeimet. Fodor úr könyvkereskedésében vettem tízfilléres ponyvaregényeket, Buffalo Bill történeteit. A városháza sarkán a finom, csöndes Regényi úr órásüzletének nagy órája alatt beszéltünk meg randevúkat. Szemben volt a „majomsziget", s az ezüsttükrös Elit kávéház plüssfoteljeivel, márványasztalaival, Kaszás úrral, a főpincérrel, akinek fia, Jancsi osztálytársam volt, unokaöccsével, Gyurival meg a hatvanas évek elején szaladtam össze Brazíliában, a santosi tengerparton, hogy mintegy versenyre kelve idézzük föl a régi piaristák, Révész, Pintér, Babos és a többi tanár nevét... Matulkáék péküzletéből ma is orromban a frissen sült, sokféle péksütemény illata... Hiába néz rám új arcával a város, minduntalan azt a régit látom mögötte. Nem tudom, mi a neve a régi Horgos utcának, ám ahogy emlékeim végigballagnak rajta, a régi utcanév bólogat viszsza. Reggelente trappolva szaladtam végig hátitáskával az Anna iskolába. Polonyi tanító úrnak szép fehér bajusza volt. Gaál igazgató úr tanított az ábécére, hogy aztán másfél évtizeddel később vele készítsem az első interjúmat. Az Anna iskola szomszédságában volt - van? - az a különös villaszerű épület, melyben egy orvos rejtélyes „zeileis-sugarak-