Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Múltam tájain Széttöredezett mozaik a múlt. Számos kockája hiányzik, elporladt, ám amelyek megmaradtak, annál élesebben őriznek egy színt, vonalat, motívumot. Ezekből áll össze egy kép, mely olyasféle valóságot mutat, mint az álom. Álomfejtőnek kell lenni hozzá és akkor az árnyalakok kontúrja is kirajzolódik. Minden értelmet nyer. Veszprémben mindig találkozom ifjúságommal, múltammal. Nem is akarok kitérni előle, emlékek kísérnek. Előttem szaladgál szilaj kiscsikóként az a szeleburdi kisgyerek, aki voltam. Hosszú léptekkel siet a bizarr, kalandos terveket szövögető kamasz, aki éppúgy azonos velem, mint az a hoszszú hajú fiatalember, aki kezdő újságíró, „slapaj" a Veszprémi Hírlapnál, s az év minden szakában olyan szerelmes verseket ír, mintha mindig május lenne. Nem kell álommozaikokból összerakni, hisz áll még az egykori vasútállomás épülete. Peronján valaha az érkező vonatokat vártam, s az induló vonatoknak integettem. A vágányokat rég fölszedték. Valami hatalmasság buta döntése ölte meg a legromantikusabb vasútvonalat a Bakony és a Balaton között. Várom, mikor csillan föl a Balaton úgy, mint Itáliában, Formiánál a Tirrén-tenger... Hol vannak már azok az utasok, akiket régi, forró nyári napokon a Balatonra vitt az a vonat? Hol a piros csákós, fehér kesztyűs, elegáns fiatal forgalmista, aki zöld tárcsával indította azt a vonatot? Az egykori vasútállomás olyan, mint egy kontár módon leamputált végtag. Az ötvenes években regényt írtam Brazí-