Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

A Látó-hegy Apám halkan füttyentett Treffnek, a kutyának. Kezében volt már a sétabotja és föltette a kalapját. Aztán hozzám fordult és azt mondta: - Gyere, sétálunk egyet! Szerettem ezeket a délutáni sétákat, melyeket apámmal szoktunk volt megtenni a város környékén. Gondoltam, megint a jutási erdőbe megyünk, vagy az Aranyos-völgybe, ahol a Sédben megúsztatjuk Treffet. Esetleg a Lövölde felé, a Kiskútin túl a Laczkó-forráshoz, vagy éppen a Tekeresbe, ahol ingoványos sás övezi a patakot meztelen dolomitsziklák árnyékában. Tévedtem, mert ezúttal másfelé indultunk. Egy ideig a palotai úton mentünk kifelé a városból, majd átvágtunk - úgy emlékszem - a Geleméri-dűlő felé. Nem kérdeztem semmit, apám általában szótlan volt, és megszoktam, hogy nem sok szó esik köztünk az efféle sétákon. Csendes kora őszi délután aranylott, azon őszi délutánok egyike, amikor a levegőben már ökörnyál úszik, amikor mindennek érett az íze-zamata, amikor mélyebbek és őszintébbek a színek, amikor az asszonyok szívében fölizzik a szerelem parazsa, amikor a pincékben, Somlón és Badacsonyban és mindenütt, ahol értik és érzik Bacchus művészetét, alaposan utánanéznek az időben kikénezett hordóknak, hogy szüretre alkalmasak legyenek. Szóval olyan magyar őszi délután volt, amilyen nincs másutt sehol, csak Pannóniában.